Kisebb optimizmus jellemezte a hétfői kereskedésben a fejlett piacokat, azonban négy órához közeledve elgyengültek a vezető indexek. Ennek oka, hogy az ISM feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index értéke a várt emelkedés helyett esett májusban. A nemzetközi hangulat romlásával párhuzamosan a korábban felülteljesítő hazai tőzsdén is megjelentek az eladók, és a BUX az előző záróértéke közelébe esett, végül csupán 0,2 százalékkal került feljebb.
A blue chipek közül a külpiaci hangulat változását leginkább az OTP és a Richter érezte meg: az OTP-részvények árfolyama azonban végül 0,5 százalékos pluszban zárta a napot, míg a Richter 1,3 százalékot esett.A Mol ugyanakkor 1,2 százalékot emelkedett, míg a Magyar Telekom ezúttal sem tudott a május eleji lokális csúcsa (331 forint) felé emelkedni, a távközlési papírok árfolyama 0,3 százalékkal, 329 forintra emelkedett. <percrolpercre><banner></banner></percrolpercre>
