Több kedvező fejlemény is segített a nemzetközi befektetői hangulat határozott javulásában tegnap délután óta, de ez csak ma délelőtt segítette a forintot. A reggeli lendületes erősödéssel 310-rõl 308-ig jutott a forint az euróval szemben, majd a devizahiteles témában érkezett európai bírósági jelzések mellett elbizonytalanodás, illetve visszagyengülés következett. Délután aztán egy újabb enyhe erősödési hullámot láthattunk az összességében kedvező nemzetközi légkör mellett.
A kora délutánig tartó euróesés (negatív egynapos ECB-rátával kapcsolatos \"fenyegetés\" hatására) után némi erősödés látszik: a jegyzések 1,3560-ról 1,36 közelébe visszakapaszkodtak. A dollár kurzusa emiatt 227 alá bukott késő délután újra, míg a svájci franké 251,5 körül ingadozik jelenleg.
A forintnál sokkal intenzívebb erősödést produkált délután a török líra, illetve a zloty is egyre nagyobb lendületben van. Az elmúlt másfél hét alatt a líra most a felülteljesítő az euróval szemben, míg a forint a középmezőnybe tartozik.
