<banner>Az OTP 2013. december 30-án 65 746 darab részvényt értékesített, melyből 63 364 darab Csányi Sándorhoz került javadalmazási politika keretében. A tranzakciót követően Csányi tulajdona az OTP részvényeiből 73 364 (0,03%) darabra nőtt.
</banner>
<banner>A bankvezér azonban rövid időn belül túl is adott a papírokon: 2013.december 30án 4094 forintos átlagáron a teljes mennyiséget értékesítette, így a tranzakciót követően 10 ezer darab OTP-részvénye maradt - számolt be a Portfolio.hu.
</banner>
<banner>Emlékeztetnek rá, hogy az elnök-vezérigazgató nyáron is adta a társaság részvényeit, ami igen heves lejtmenetet okozott az árfolyamban. Az értékesítés okával kapcsolatban azonnal el is indultak a találgatások. Sokan arra gondolhattak, hogy a bank működését, kilátásait jól ismerő bennfentes azért adja el részvényeit, mert már előre látta, milyen kifutása lehet a most formálódó devizahiteles mentőcsomagnak. A bankvezér azonban azzal indokolta az eladásokat, hogy agráripari beruházásokhoz kell a forrás. Később ennek kapcsán felmerült, hogy a KITE megszerzéséért folytatott harchoz kellhet a pénz - hivatalosan Guba Sándor halászta el Bige László milliárdos vállalkozó elől a céget, ám a pletykák szerint a Guba mögött valójában Csányi illetve az általa vezetett OTP állhat.
</banner>
