BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megütötték az OTP-t, a Telekom viszont ralizott

Európában az S&P leminősítését meg sem hallották a befektetők, továbbra is a vevők uralták a terepet. Az amerikai indexek is felfelé vették az irányt a nyitást követően, ez azonban a délutáni kedvező amerikai makroadathoz hasonlóan mit sem segített a magyar tőzsdének. A BUX 1 százalékkal került lejjebb, alulteljesítve a többi fontosabb régiós indexet, elsősorban az OTP jelentős, közel 3 százalékos esése miatt.

2013. december 20. péntek, 18:03

Fotó: Napi Gazdaság / Földi D. Attila
Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nyitás óta a tengerentúlon mérsékelt optimizmus uralkodik, akárcsak a nyugat-európai börzéken, a magyar piac viszont zárásra sem tudott talpra állni, ami az indexben nagy súlyt képviselő OTP gyenge szereplésének volt betudható. A BUX 1,1 százalékkal került lejjebb. A magyar piac ezzel a régióban is lemaradónak számított, jellemzően 0,5-1 százalék körüli pluszokat láthattunk a környező országok tőzsdéin.

A hazai piacnak láthatóan nem tudott segíteni, hogy a délután megjelent felülvizsgált amerikai GDP-adat jobb lett a vártnál. A már említett OTP részvények arra a Népszabadságban megjelent hírre kerültek nyomás alá, hogy a kormány hétfőn tárgyal a devizahiteleket érintő jogi kérdésekről. Délután pedig azt követően is esésbe váltottak, hogy négy külföldi tulajdonú nagybank kivonulásáról beszélt a Hír TV Bruttó című műsorában Matolcsy György jegybankelnök. A papírok a kereskedést 2,6 százalékos mínuszban zárták.

A többi vezető részvény közül a Richter 2,5 százalékkal került lejjebb, míg a Magyar Telekom 4,6 százalékot emelkedett, a Mol pedig stagnált. <percrolpercre><banner></banner></percrolpercre>

portfolio.hu
portfolio.hu

Ez is érdekelhet