Sok izgalom nem történt a mai kereskedés során, a vezető indexek lényegében 0,5-1 százalék körüli pluszban mozogtak, majd végül valamelyest a napi csúcsok alatt zártak, az S&P 0,6 százalékkal a tegnapi záróértéke felett, míg a Dow 0,4, a Nasdaq pedig 1,2 százalékot menetelt felfelé. A Mikulás-rali úgy tűnik idén is érezteti hatását az év vége előtt, a befektetők pedig láthatóan cseppet sem aggódnak a Fed napokkal ezelőtti bejelentése miatt.
Az év vége felé általánosságban megfigyelhető pozitív befektetői hangulat mellett a ma megjelent amerikai GDP-adat is segíti az emelkedést. Meglepő módon a felülvizsgált becslésnél is jóval magasabb számot mutat a végleges felmérése az Egyesült Államok bruttó hazai termékéről: a harmadik negyedévben a korábbi 3,6 százalék helyett valójában 4,1 százalékos bővülést látunk évesített negyedéves alapon.
