Percek alatt 6 százalékot zuhant a Tesla részvények árfolyama a szerdai kereskedésben, miután egy autós blog képeket közölt egy Tesla Model S autó kiégéséről egy balesetet követően. A gyár közleménye szerint az autó a Seattle mellett országúton egy nagyobb fémtárgynak üközött, amely jelentős károkat okozott az autó első részében. A jármű ezt követően szinte teljesen kiégett, ugyanakkor a CNBC tudósítása szerint még nem egyértelmű, hogy károsodott-e annak lítium-ion akkumulátora, volt-e annak szerepe az autó kiégésében. Az új típusú akkumulátorok, amelyeket a Tesla alkalmaz modelljeiben ugyan nagyobb teljesítményre képesek, mint hagyományos társaik, azonban sok szakértő szerint használatuk veszélyesebb is lehet azokénál.
A részvény árfolyamának esése nyilván azokat a befektetői aggodalmakat tükrözték, amelyek szerint az ilyen és ehhez hasonló esetek esetleg negatívan befolyásolhatják az elektromos autók iránti keresletet.
Negatívan hatott szerdán a részvény megítélésére az is, hogy a Robert W. Baird & Co. elemzője felülteljesítőről semlegesre rontotta a cég részvényeinek minősítését. A Tesla részvények árfolyama idén eddig 400 százalékkal emelkedett, jórészt a Model S sikeres bemutatkozásának és a hamarosan piacra kerülő Model X-szel kapcsolatos várakozásoknak köszönhetően. Azonban a jelenlegi árszinteken sokan kezdik túlárazottnak tartani a részvényt. Ezen a szinten a cég piaci kapitalizációja ugyanis már eléri a 23 milliárd dollárt, ami a General Motors 49 milliárd dolláros piaci értékének közel felét teszi ki - emeli ki a CNBC.com
