BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Magyar Telekom célárat emelt az Erste

A Magyar Telekom papírjai a negatív politikai és a makrogazdasági környezet miatt továbbra is kockázatosak, a társaság azonban vonzó osztalékhozamot nyújt, áll az Erste elemzésében. Az elemzőház főként a csökkenő kockázatmentes hozamokra hivatkozva 400-ról 420 forintra emelte célárát.

2013. március 22. péntek, 08:54

Fotó: Napi Gazdaság / Földi D. Attila

A Magyar Telekom a tavalyi negyedik negyedéves gyorsjelentést követően a korábbi szinten, 50 forinton tartotta a részvényenkénti osztalékot, ami támaszt nyújthat az árfolyamnak a májusi osztalékfizetésig, véli az Erste. Azonban az 50 forintos osztalék nem fenntartható 2013 után, de az Este által várt 40 forintos részvényenkénti osztalék is vonzó, 10 százalék körüli osztalékhozamot jelent.

<banner>A Magyar Telekommal kapcsolatban politikai és makrogazdasági kockázatok jelentkeznek. A magyar kormány közművezeték adót vetett ki és a rezsidíjak csökkentését írta elő, ez pedig a Magyar Telekomra is negatívan hat. Ezen felül idén jelentős frekvenciavásárlások várhatóak, a magas költségek pedig csökkenti az osztalék szintentartásának valószínűségét.</banner>

<banner>Az elemzőház 400 forintról 420 forintra emelte a Magyar Telekomra vonatkozó célárát, amit elsősorban a kockázatmentes hozamok csökkenésével indokolnak, ajánlásuk továbbra is tartás.

portfolio.hu
portfolio.hu

Ez is érdekelhet