Kicsit óvatosabbak lettek a befektetők keddre, miután hétfőn este a Standard & Poors hitelminősítő negatív figyelőlistára tette az uniós országokat. Ennek hatására a dollár az 1,35-ös szintek közeléből 1,34 alá erősödött az euróval szemben. Ennek hatására megállt az elmúlt napok forint erősödése is. A hétfőn még a 300-as szint alá is benéző euró, kedden délutánra már picivel e szint felett forgott, ez azonban még minimális 0,1 százalékos gyengülést jelentett, ami az elmúlt napok jelentősebb erősödése után egyáltalán nem meglepő.
Az euró 0,5 százalékot erősödött viszont a frankkal szemben, amely így 1,24-es keresztárfolyam közelében forgott, azután, hogy csillapodtak a kamat emelési félelmek az alpesi ország jegybankjának a részéről. Ennek hatására a svájci frank árfolyama a forinttal szemben egy picit veszített az értékéből, és 242,50 forintot kellett adni egy frankért. A dollár egysége 225 forint volt.
A másodlagos állampapírpiacon nagyon vegyesen mozogtak a hozamok. Az éven belüli lejáratok közül a három hónapos 24 bázisponttal nőtt, míg a hat és 12 hónapos 3 illetve 5 bázisponttal csökkent. A hosszabb futamidőknél 4-9 bázispont között volt az emelkedés mértéke. Így a hozamok 7,12 és 8,47 százalék között szóródtak.
