A BUX a reggeli emelkedés után gyorsan mínuszba váltott és ott is töltötte a nap maradékát is. A Mutató végül közel 0,6 százalékos eséssel 22 262 ponton zárt.
A vezető papírok közül az OTP-t nem hatotta meg túlzottan a JP Morgan vártnál jobb gyorsjelentése. A bankpapírt késő délután még megtépték, a jegyzés a napi maximumot jelentő 5420 forintig is elszaladt. A fellángolás viszont gyorsan elillant, és az árfolyamot visszaütötték. Végül az előző záróértéknek megfelelő 5370 forinton zártak az OTP-részvények.
A legrosszabb teljesítményt az elmúlt időszak emelkedése után korrekció-üzemmódba váltó Telekom mutatta, az osztalékpapír 1,1 százalékkal 540 forintra esett.
A Richter árfolyama 0,6 százalékkal kereken 43 000 forintra csúszott vissza, míg szektortársa, az Egis ennél ütemesebben, 1,1 százalékkal gyengült 20 855 forintra.
A késő délutánra nagy nehezen pluszba kapaszkodó Molt zárásban alaposan leöntötték, így végül közel egy százalékkal 21 705 forintra rontott.
A kisebb papírokat követő BUMIX egy hajszállal jobban teljesített nagy testvérénél, 0,4 százalékos mínusszal 1949 ponton búcsúzott a héttől.
Az RFV 1,8 százalékkal 8549 forintra erősödött, igaz, 205 millió forintos forgalmának oroszlánrésézt a társaság napi minimumon 8251 forinton lebonyolított sajátrészvény vásárlása adta. A tranzakció keretében a vállalat 4300 darab papírt vásárolt, amelyeket azután 2011 márciusi lejárattal határidőre kötöttek át, 8400 forintos zárással.
Százmillió forintos forgalom mellett közel egy százalékkal esett viszont a CIG Pannónia, amely így 735 forinton végzett pénteken.
