Az intézményeknek most kell megküzdeniük a pénzügyi-gazdasági válság hatásaival - többek között az eszközminőség romlásával, ami az értékvesztés megképzésén keresztül rontja a jövedelmezőségüket -, ezek ugyanis fáziskéséssel jelentkeznek az amerikai és európai piacokhoz képest, ahol a válság már korábban lezajlott, és hatása "brutálisabb" volt, mint nálunk - mondta Szász Károly az MTI-nek.
A magyar pénzügyi rendszer a PSZÁF elnöke szerint viszonylag jól teljesített a válságban, kevésbé sérült a gazdaság többi szereplőjéhez képest, amiben szerepe volt annak is, hogy a válság első szakaszában a bankok pozíciójukból fakadóan még át tudták hárítani a terheket ügyfeleikre. Ezt jelzi, hogy amikor az európai és amerikai bankok már veszteségesek voltak, és felszámolásokra, fúziókra került sor, a magyar hitelintézetek még kiemelkedő eredményeket könyveltek el - tette hozzá Szász Károly.
Az idén azonban már összességében nullszaldós, de az is lehet, hogy veszteséges lesz a magyar pénzügyi rendszer. A bankadó bevezetésén túl ez annak is köszönhető a PSZÁF elnöke szerint, hogy jelentősen megváltozott a nemzetközi és a hazai szabályozási környezet, szigorodtak például a fogyasztóvédelmi szabályok. A válság következményeinek felszámolása ezért most már a tartalékok felélésével folyik - tette hozzá Szász Károly.
A pénzügyi intézmények már elfogadták a bankadót, mint "a válság terheihez való közösségi hozzájárulás" formáját a PSZÁF elnöke szerint, de szükségesnek tartaná, hogy az adó mértéke és alkalmazása hosszabb távon összhangba kerüljön az uniós szabályozással, vagy fokozatosan megszűnjön. A tervezhetőség hiánya ugyanis ronthatja a nemzetközi versenyképességet, nemkívánatos tendenciák jelentkezhetnek, így például elindulhat a fiókosodási folyamat, a bankok visszafoghatják teljesítményüket.
Kulcskérdés, hogy a magyarországi hitelezés elinduljon, ehhez pedig a tőkeerős, devizaforrásokkal rendelkező intézmények mindegyikére szükség van - hangsúlyozta Szász Károly. A hitelezés visszafogása a gazdasági növekedés lassulását jelentené, ezért fontos volna, hogy a vállalati és a lakossági hitelezés is minél előbb visszaálljon a korábbi szintre.
A PSZÁF januártól önálló alkotmányos szerv lesz, rendeletet alkothat, a fogyasztók érdekében közérdekű pert indíthat, és a jövő év közepétől pénzügyi békéltető testületet működtethet. Szász Károly nagyon örül a felügyelet által kapott lehetőségeknek, ugyanakkor ennek nagy felelősségét is átérzi. A PSZÁF lesz a felelős a pénzügyi közvetítő rendszer működtetéséért és a pénzügyi szabályozásért, ami óriási feladat, a felkészülést már megkezdte a szervezet.
A rendeletalkotási jog Szász Károly szerint nem korlátlan felhatalmazás, hanem az ágazati törvények alapján, konkrét területek szabályozására vonatkozik. A felügyelet azt tervezi, hogy a rendeletalkotással összefüggő jogszabályi előírások betartásán túl általános konzultációs lehetőséget biztosít a szakmának. A közvetítő rendszer érdekképviseleti szerveinek és a jelentősebb intézmények vezetőinek megkérdezése mellett a tudományos, az oktatási és az üzleti szféra tapasztalatait is szeretnék hasznosítani.
A pénzügyi békéltető testületek működéséhez a felügyelet létrehoz egy országos hálózatot a fogyasztóvédelmi szervezetekkel együttműködve, s a helyi képviselők segítenek majd abban, hogy a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyfélproblémák közvetlenül a szolgáltatónál megoldódjanak. Ha ez nem sikerül, az ügyfél eldöntheti, hogy a bírósághoz vagy a békéltető testülethez fordul.
A pénzügyi békéltető testületek működése a PSZÁF-tól független lesz, de a felügyelet biztosítja, hogy az ezekben az ügyekben eljáró mini választottbírósági fórumok jól képzett jogász, közgazdász "bírókból" álljanak, ami már önmagában tekintélyt teremt.
Az intézményeknek mindenképpen együtt kell működniük a békéltető testületekkel. Ez azt jelenteni, hogy rendelkezésre kell bocsátaniuk azokat az információkat, amelyeket az ügyfél kér, és az eljárásban részt kell venniük. Ellenkező esetben a felügyelet határozatával erre kötelezheti, és szankcionálhatja a szolgáltatót - hangsúlyozta a PSZÁF elnöke.
Ha valamely intézmény nem veti alá magát a békéltető testület döntésének, a felügyelet ajánlást ad ki, amit a békéltető testület honlapján is közzétesznek, így üzenetértéke lesz. A felügyeleti elnök arra számít, ha a felek látják majd, hogy a testületek szakszerűen, hatékonyan és gyorsan működnek, jobban respektálják majd az alternatív vitarendezési eljárást.
A magatartási kódex előírásait az intézmények túlnyomó többsége igyekezett betartani, a dokumentum azonban módosításra szorul, mert a megszületése óta eltelt több mint egy év alatt számos jogszabály változott (például már egyáltalán nem lehet egyoldalúan módosítani a költségeket, jutalékokat, s a kamatváltozás feltételei is tovább szigorodtak), a felügyelet ezért azt javasolta a szakma képviselőinek, hogy a változásokat figyelembe véve alakítsák át a kódexet - mondta Szász Károly.
