BUX 142457.14 0,5 %
OTP 46740 0,06 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Meddig esik még az euró?

Pénteken a dollár huszáros rohammal bevette az euróval szemben 2009 márciusában beállított csúcsát, a délelőtt folyamán egészen a 1,243-as szint közelébe zuhant a keresztárfolyam. Erre a csúcsra a tavaly december óta tartó erősödés immár harmadik hulláma vitte el az amerikai fizetőeszközt, s talán itt az ideje, hogy egy kicsit megpihenjen a dollárbika.

2010. május 14. péntek, 15:14

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A pihenő mellett több érv is szólhat. Az első a szereplők szélsőséges érzelmei az euróval kapcsolatban. Az egyik felmérés szerint a dollár további, euróhoz viszonyított erősödésében az immár a piaci szreplők mintegy 98 százaléka hisz, ami elképesztően magas aránya a tavaly decemberi, 1,5 feletti árfolyamszinteknél mért 2-3 százalékos arányhoz képest. A kérdés az, hogy ha már minden dollárerősdöésben hívő felvette pozícióit, akkor ki fog további vételeket produkálni.

Ráadásul ezzel az erősödéssel a keresztárfolyam már bőven túlteljesítette a korábban 1,325 és 1,388 között kialakított háromszög alakzatból számolt célárat. Ebben a zónában egyébként még ott húzódik egy 2006-ból ittfelejtett erősebb támasszint is, amely négy év először gátja, majd később támasza lett a dollár akkori gyengülésének.

Annak ellenére, hogy valószínűnek látszik hamarosan egy konszolidáció az euró/dollár keresztárfolyamban, ha ez bekövetkezik, az még korántsem jelentené a dollár emelkedő trendjének végét. A tavaly december óta tartó trend folymatosan újabb eurómélypontokat és dollárcsúcsokat eredményezett. Ahhoz, hogy a dollárerősödés végét egyáltalán középtávon vizsgálat alá lehessen venni, legalább az 1,33-as régió fölé illene erősödnie az eurónak.

Lovas-Romváry András
Lovas-Romváry András

Ez is érdekelhet