A Shanghai Composite index, amely a kínai részvénypiac egészét reprezentálja ma hajnalra elérte a tavaly őszi mélypontját, a 2647 pontos záróárfolyam ráadásul a 3471 pontos augusztus eleji csúcs alatt található közel 24 százalékkal. Mivel a csúcshoz képesti 20 százalékos esést egy-egy nagy indexben már nem korrekciónak, hanem medvepiacnak szokás nevezni, ezért a kínai tőzsde immár hivatalosan is medve üzemmódba került.
A 2008 ősze óta tartó emekedó trend végleges behalására - amelyet statisztikailag már meg lehet ítélni - sorozatosan érkeztek a figyelmeztető jelek. A legyező szabálynak megfelelően április közepém már a harmadik emelkedő trendvonal is tört az indexben, ez pedig megerősített trendfordulót jelent. Ezzel párhuzamosan megjelent az index felett az úgynevezett halálkereszt is, azaz az 50 napos egyszerű mozgóátlag felülről keresztezte az ellaposodó 200 napos mozgóátlagot, amely olyan erős trenfordító jelzés, hogy a hosszútávon befektető intézményi szakembereknek is illik respektálniuk.
Az úgynevezett ROC mutató már az őszi beszakadás során (akár az 50 napos, akár hosszabb változatot nézünk) úgynevezett mega túladottságot jelzett a piacon, az első ilyen esés általában a medvepiac beköszöntének korai jezése szokott lenni.
A hírügynökségek az elmúlt hetek gyengeségeit fundamentális okokat keresve szakértőket idézve az ingatlanpiaci buborék meggátolása miatt várható monetáris szigorítást említik. Egy bizonyosnak tűnik, a hosszabb távú kínai részvénybefektetéseknek - technikai szempontból - talán nem most érkezett el az ideje.
