A Dow Jones ipari index 0,1 százalékos veszteséget jelzett a nap végén, egy nappal azután, hogy a 11 ezres lélektani támasz közelében megfordult. Az S&P 500 0,2 százalékos, a Nasdaq 0,3 százalékos pluszban járt záráskor. A nyugat-európai tőzsdemutatók ennél rendre nagyobb előnyt szereztek.
A New York-i indexeket a nyersanyagipari és bankrészvények húzták fel. Elemzők szerint az árupiac elszakadt a devizapiactól, a korábbi időszaknál kevésbé érvényesül a dollár és a nyersanyagárak közötti negatív korreláció. Kedden a dollár euróval szembeni több mint fél százalékos erősödése mellett a vörösréz napközben áttörte a 8000 dolláros technikai és lélektani határt. Nap végére az árfolyam visszavonult a húszhavi csúcsokról, s 7910 dolláros tonnánkénti áron fogott.
Tőzsdei legendáriumok szerint a réz drágulása előre jelzi egy átfogóbb árupiaci rally kezdetét; mivel az S&P 500-as részvények 30 százaléka együtt mozog a nyersanyag-tőzsdékkel, ez a Wall Streeten is kifejtheti hatását.
A bankpapírok iránti lelkesedést a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve fűttötte - a nyíltpiaci tanács egyelőre nem köti dátumhoz a kamatemelést. A Fed szerint a fél éves kamatemelési távlatról szóló piaci pletyka alaptalan, a döntés a gazdaság állapotától függ. A jegybanki testület szerint a gazdaság teljesítménye ugyan javul, a maginflációs mutatók továbbra is gyengébbek a várakozásoknál.
Az olaj jegyzése további 0,1 százalékkal emelkedett miután hétfőn hordónként 86 dollárra, 2008 októbere óta meghódítatlan szintre ért; ennek ellenére a Dow Jones indexen jegyzett olajpapírok árfolyama csökkent. A hétfői nagyarányú emelkedés után a szektorra kedden a profitrealizálás volt jellemző.
