A BÉT irányadó indexe 24 525 ponton állt nem sokkal fél négy előtt, ami 0,5 százalékos veszteséget jelent. A blue chipek árfolyama a Richter kivételével a negatív tartományban ingadozott.
A pesti parketten kereskedett nagyobbik gyógyszerpapírt 42 300 forinton, pénteki záróértékének megfelelő árfolyamon adták-vették hétfő délután. Az Egis ezzel szemben 0,9 százalékos leértékelődés után 21 105 forintot ért.
A Mol hajszálnyival pénteki záróára alatt, 20 330 forinton forgott, bár ennél 30 forinttal lejjebb is megfordult a nap folyamán meglehetősen gyér, alig 1,5 milliárd forintos forgalom mellett.
A Magyar Telekom részvényei 0,1 százalékkal lettek olcsóbbak, így 787 forintot érnek.
A legnagyobb veszteséget az OTP jelzi, a bankpapír árfolyama 1,5 százalékkal csökkent, jelenleg 7115 forintot ér. Az OTP-részvények árfolyama napközben 7080 forintig is lement, de az 5200 forintos árfolyamszint elérése óta kialakult emelkedő trendcsatorna alja, amely épp itt húzódik, eddig megfelelő támaszként szolgált, elejét véve a további csökkenésnek.
