A BUX egy erőtlen reggeli felrántás után 23 331 pontig süllyedt, ezt követően pedig 23 400 és 23 500 pont között oldalazott egészen a New York-i tőzsdenyitásig. A tengerentúli optimizmus azonban Pesten is éreztette hatását, a BUX négy óra után 23 980,26 pontig szaladt, s 23 872,75 ponton végzett.
A blue chipek a Magyar Telekom kivételével mind drágultak. A legnagyobb forgalma hétfőn is az OTP-részvényeknek volt, a bankpapírra közel 15,7 milliárd forint értékben érkezett kötés. Az OTP a nap elején ugyan 6561 forinton is megfordult, a délutáni hajrában azonban 2 forint híján megközelítette a 7000-es szintet. Bár napi csúcsán nem tudott megmaradni, végül 2,3 százalékos pluszban 6825 forinton landolt. Az FHB is követte a trendet, s 2,5 százalékkal pénteki záróára felett, 1500 forinton fejezte be a hétfői kereskedést.
A Mol kevesebb mint 3 milliárd forint értékben cserélt gazdát, a kötések java négy óra után született. Az olajpapír 1,7 százalékkal 19 650 forintra drágult nap végére, míg napi legmagasabb árfolyama ennél 150 forinttal feljebb volt.
A Richter napi csúcsán, 43 000 forinton zárt, ami 0,7 százalékos drágulást jelentett a BÉT-en kereskedett nagyobbik gyógyszerpapírnál. Szektortársa, az Egis gyengébben teljesített ugyan, de így is 0,3 százalékos pluszban, 20 800 forinton végzett. A két gyógyszerrészvény együttes forgalma nem érte el a 2,5 milliárd forintot.
A Magyar Telekom volatilitis napot zárt közel 2 milliárd forintos forgalom mellett, s bár a kereskedés során 743-753 forint között ingadozott, zárásra a pénteki árszintre, 749 forintra vonult vissza.
