Az euró/forint árfolyama a szerdai 271,20 körüli záróértékről 273-ig emelkedett csütörtök reggel, elsősorban a befektetői hangulat általános romlása következtében - tájékoztatott Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank stratégája.
A zloty megítélése ismét változott csütörtökön. Az euró/zloty keresztárfolyama a hét elején áttörte a 4,00-as technikailag és pszichológiailag is erős támasszintet, s onnan tovább csökkent, azonban a nemzetközi hangulat szerdai változásának hatására a lenygel deviza újra gyengülni kezdett csütörtökön, s délelőttre 0,7 százalékkal 4,03-ig emelkedett - közölte Sörös Csaba, Takarékbank elemzője. A zloty várható további gyengülése a forint jegyzésére is kihatott, a pesszimizmus pedig a cseh koronát sem kerülte el - a deviza eurójegyzése 0,3 százalékkal emelkedett.
A szakértő szerint a mostani forintgyengülés során is egyértelműen megfigyelhető, hogy a korábban a régióra (főként pedig Magyarországra) irányuló carry-trade aktivitás miatt markánsan jelenlévő negatív dollár korreláció (azaz a dollár euróval szembeni erősödésével párhuzamos forintgyengülés) kevésbé egyértelmű mozgatója a folyamatoknak, habár továbbra is jelen van.
A térségi devizák gyengülésével párhuzamosan ugyanis a dollár korrigálni tudott, s egészen 1,3835-ig erősödött az euróval szemben. A zöldhasúért 197,30 forintot kértek a bankközin.
Fejfájást okozhat a frankhiteleseknek, hogy az euró/frank árfolyama 1,47 közelében egyensúlyoz már napok óta - figyelmeztetett Ruzsonyi. A Commerzbank tradere elmondta, hogy a svájci jegybank 1,4650 közelébe vitte le az intervenciós küszöböt, azaz a nyíltpiaci beavatkozástól egészen addig tartózkodik, amíg a keresztárfolyam ezt a szintet el nem éri. A svájci monetáris testület szerint az alpesi ország gazdasága mostanra az 1,50-es szinteknél erősebb euró/frank árfolyammal is elbír, s ezt a piacok ki is használják, a frank eurójegyzését bebetonozták az intervenciós szint fölé, onnan se pozitív, se negatív irányba nem mozdul el jelentősen.
A svájci frankért 185,70 forintot kérnek a bankközi piacon.
Sörös Csaba szerint az euró/forint árfolyama 272-275 között ingadozhat csütörtökön.
