A pesti parkett irányadó indexe jelentős pozitív réssel nyitott csütörtökön, majd a magasban oldalazva napközben egészen 23 010 pontig emelkedett; zárásban 22 981,48 ponton állapodott meg a mutató.
A blue chipek közül egyedül a Richter nem tudott javítani pozícióin, a gyógyszeripari részvényt ugyanis az amerikai makroadatok nyilvánosságra hozatalát követően a parkettre öntötték, s csak zárásban tudott a 42 600 forintos napi minimumáról az előző napi záróértékéig visszakapaszkodni.
Remekelt azonban az OTP; a bankpapír több mint 24 milliárd forintos forgalom mellett 2,5 százalékkal értékelődött fel, s 6200 forinton zárt, ám ennél magasabban, 6237 forinton is érkezett rá kötés. Az OTP-részvények árfolyama legutóbb 2008 októberében volt ott, ahol csütörtökön járt, s ezzel a bankpapír visszatért a nemzetközi pénzügyi rendszer összeomlása előtti árfolyamszintekre.
A Mol 0,8 százalékkal drágult, s 19 200 forinton zárt, annak ellenére, hogy a nap elején elért 19 340 forintos árfolyamszintről egész nap ereszkedve adta fel a nyitópozícióját. Az olajpapír iránti érdeklődés meglehetősen korlátozott volt, 4,6 milliárd forintos forgalmat regisztráltak a BÉT-en.
A Magyar Telekom is a magasban nyitott, majd onnan egészen 753 forintig esve a nap nagy részét a negatív tartományban oldalazással töltötte. A távközlési cég papírjaiért zárásban 759 forintot adtak, 0,1 százalékkal többet, mint szerdán a nap végén.
