BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Semmitől nem félnek a befektetők (bővített)

A főbb nyugat-európai tőzsdeindexeknek csak fél százalék alatti emelkedésre futotta csütörtökön, ám a New York-i mutatók sem törtek az egekbe. A DJIA 0,3 a Nasdaq 0,4, az S&P 500 0,2 százalékos előnyt jelzett zárásban.

2010. január 14. csütörtök, 22:30

Az elemzők szerint a piaci átlaghoz képest továbbra is alulteljesítő egészségügyi szektor papírjai emelkedtek a legnagyobb mértékben Európában, s segítették hozzá az FTSE-100-at 0,5 százalékos, a CAC-40-et és a DAX-ot 0,4 százalékos előnyéhez. A szektorra azt követően irányult a figyelem, hogy a Deutsche Bank felfelé módosította a Sanofi Aventis részvényeinek célárfolyamát, a Credit Suisse pedig vételre ajánlotta a Merck részvényeit, egyúttal közölte, az ágazat többi tagja is jó befektetési lehetőséget kínál.

Az ECB csütörtöki kamatmeghatározó ülése után elhangzott elnöki kommentár pedig a bankok előző napi veszteségeinek eltörlésében játszott szerepet. A pénzintézetekkel szemben annak ellenére támadt fel a bizalom, hogy a Société Genérale figyelmeztetett: továbbra is jelentős a toxikus eszközállománya, s eszközátértékelései miatt negyedik negyedéves profitja jóval az előrejelzések alatt lehet.

A várakozásokkal ellentétben a forgalom csökkenését tükröző decemberi amerikai kiskereskedelmi makroadat, valamint az állástalanok számának újbóli növekedéséről valló munkaügyi adat ellenére a Wall Streeten kitartanak a vásárlók, elsősorban a pozitív meglepetést okozó novemberi készletadatokra összpontosítva figyelmüket.

A New York-i tőzsdezárást követően hozza nyilvánosságra negyedik negyedéves eredményét az Intel, a JP Morgan jelentésével pénteken pedig a bankszektorra terelődhet a figyelem. A chipgyártó óriás beszámolójára várva válogatás nélkül vették a tech-papírokat a Wall Streeten - az Intel mellett az IBM, a Microsoft és a HP is drágult.

Pápai Csaba
Pápai Csaba

Ez is érdekelhet