BÉT irányadó indexe ugyan a pozitív tartományban nyitott kedden, ám ott csak pillanatokig tudott megragadni, majd meredek zuhanást követően nap végéig a negatív tartományban oldalazott. Az Alcoa vártnál rosszabb gyorsjelentése miatt pesszimista hangulatú New York-i tőzsdenyitás csak még mélyebbre lökte a pesti irányadó indexet, amely így 22 471 pontig esett, mielőtt zárásban 22 659,62 pontra tudott felkapaszkodni.
A forgalom megközelítette az elmúlt napokban megszokottat, a legnagyobb, 14,5 milliárd forintos érdeklődés a 6000 forintos részvényenkénti árfolyamot egyre inkább megközelítő OTP-t övezte. A bankpapír jegyzése reggel az 5977 forintot is elérte, ám innen 125 forintot esett napi minimumáig, majd 5935 forintos áron zárt, ezzel 0,3 százalékkal előző napi záróértéke alatt végzett.
A blue chipek közül a Molt ütötték a legjobban, a hétfőn még 20 000 forint fölött forgó papír kedden 19 210 forinton is cserélt gazdát, s végül 4,4 százalékos veszteséggel, 19 350 forinton landolt. A Mol keddi 6,4 milliárd forintos forgalmát tekintve alig maradt alatta az elmúlt hét átlagának.
A GVH által kedden 20 millió forintra büntetett Magyar Telekom a trenddel szemben emelkedve 1,6 százalékkal drágult, s 752 forinton zárt, bár ennél magasabban, 757 forinton is gazdát cserélt napközben. A távközlési cég részvényei iránti érdeklődés kedden nagyobb volt a megszokottnál, megközelítette az 1,4 milliárd forintot.
A Richter közel fél százalékkal lett olcsóbb a nap végére, így 42 800 forintot ért, ám akár 42 295 forintért is hozzá lehetett jutni. Szektortársa, az Egis 0,8 százalékkal értékelődött le, zárásban 19 230 forinton állt.
