Technikai elemzők számára csemegét jelenthetnek az elkövetkező hetek a Budapesti Értéktőzsdén, s persze a világban is. Nem csak a vezető amerikai piacokon dőlhet el, hogy a március eleje óta tartó rally medvepiaci volt-e, vagy egy új ciklikus bikapiac kezdete, hanem a magyar tőzsdén is. Legalábbis technikai értelemben. A BUX-index és az OTP részvények euróban készített grafikonja gyakorlatilag lemásolja a vezető amerikai tőzsdeindexek és banki papírok árfolyamának mozgását, s szeptember végére itt is fontos keresztúthoz érkezik a piac.
A 2007 nyár eleje óta tartó hosszú távú csökkenő trend találkozik a március óta rajzolt emelkedő trenddel, s eldőlhet melyik oldal lesz az erősebb. Ha a vevők győznek s az árfolyam felfelé tör ki, az jegyzés akár tovább is emelkedhet. A célár kiszámolására ebben az esetben a márciusi mélypontból számított emelkedés mértéke jó támpontot nyújthat, ami alapján kiderül, hogy a nehezen elképzelhető további 14-15 eurós drágulás is előfordulhat a bankpapírnál.
A részvény árfolyamában és a BUX-éban is - amely egyszer már sikertelenül próbálkozott a felfelé való kitöréssel - eddig viszonylag jelentős szinteknek számítottak az esésre mért Fibonacci vonalak. Ezekből az is következhet, hogyha az ütközet mégis a medvék javára dől el, akkor az ábrák alapján első körben az OTP nagyobbat eshet, mint a BUX.
Persze az index értékét és a részvény árfolyamát meglehetősen vitatható más devizában számolni, mint az adott termék "hazai" devizája. Egy bróker elmondása szerint három éve visszatérő tréfa cégüknél egy elemző által megálmodott chart, amely a BUX-indexet japán jenben számolta, s ebből vont le következtetéseket. Az OTP-t és a BUX-ot azért talán mégsem elvetélt ötlet a közös európai devizában vizsgálni, hiszen a régióban gondolkodó befektetők talán hasonló mértékegységben gondolkodnak.
Íme az OTP chartja:
És ezt csinálta a BUX:
