Pénteken a pesti tőzsdén többször is gyökeresen megváltozott a hangulat, az irányadó index egy közel négy százalék szélességű sávban csapkodott. A délelőtti órákban elsősorban a G20 tanácskozáson született döntések okozta kellemes meglepetésnek és az amerikai tőzsdék csütörtöki szép teljesítményének örültek a befektetők, ám ahogy telt az idő, úgy nőtt az aggodalom a kora délutánra várt amerikai makroadatokkal kapcsolatban. Az árfolyamok többsége ebben a feszült időszakban lefelé tartott, ám a várakozásoknak tökéletesen megfeleltek az adatok, így egy kis visszaesés után megkönnyebbültek a piacok, és ismét a vásárlók vették át a kereskedés irányítását. A több mint 22 milliárd forintos forgalmat hozó napot a BUX végül 2,5 százalékos pluszban, 12056 ponton zárta.
A vezető részvények közül ezúttal is az OTP adásvételét követte a legnagyobb érdeklődés, a bankpapír több mint 15 milliárd forintos forgalmat generált. A részvény árfolyama nap közben kétszer is megpróbálkozott az egy héttel korábban már sikertelenül megrohamozott, 2200 forint környékén húzódó támaszt áttörésével, ám ezúttal is csak rövid ideig sikerült megkapaszkodnia e fontos technikai szint felett. Az árfolyam számára ilyen magasságban egyelőre ritkának bizonyult a levegő, így az OTP részvényesek kénytelenek voltak megelégedni egy szerényebb, 1,2 százalékos erősödést takaró 2160 forintos záróárral. Meglehetősen hektikusan ingadozott a Mol papírok jegyzése is, az olajipari részvény végül 1,6 százalékos pluszban 11480 forinton hagyta el a parkettet a hét utolsó kereskedési napján.
A legtöbb örömet a Richter tulajdonosok számára tartogatott a pénteki nap. A délután órákban olyannyira felélénkült a vevők érdeklődése a papír iránt, hogy az árfolyam egészen a hét százalékos erősödést jelentő 27300 forintos szintig szaladt. Közel sem teljesített ilyen jól a kisebbik szektortárs, az Egis papírok 2,1 százalékos veszteséggel zártak. A Telekomra két százalékos erősödést követően 567 forinton kötötték az utolsó üzletet.
