BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Még mindig a lengyelek gyengítik a forintot

A lengyel kormány elmúlt időszakban tanúsított elhamarkodott nyilatkozatai a befektetők régiós kockázatkerülését erősítették pénteken is.

2009. március 20. péntek, 10:12

A lengyel kormány az elmúlt hetek során több alkalommal is elhamarkodottnak tűnő nyilatkozatokkal állt elő, többek között az eurócsatlakozási céldátummal, valamint a gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, majd ezeket rendre korrigálni kényszerült. A korábbi bejelentések cáfolata - miszerint mégsem tartható a 2012-es eurócsatlakozási céldátum, de a legalább 1,7 százalékos GDP-növekedést megcélzó vészforgatókönyv is túlságosan optimistának bizonyult -, valamint a lengyel jegybank legutóbbi kamatdöntő ülésének tegnap nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve, miszerint a zloty gyengesége miatt hiúsult meg a piacok által beárazott 50 bázispontos vágás, a zloty leértékelődését vonta maga után.

A lengyel deviza maga után rántotta a térség többi fizetőeszközét is, a forint eurójegyzése a nyitásban beállított 301-es szintről 304-ig emelkedett, és a cseh korona is gyengülésnek indult. A legnagyobb mértékben azonban a zloty értékelődött le; a reggeli 4,61-es szintről egészen 4,68-ig szökött fel délelőtt tíz órára a lengyel deviza eurójegyzése - tájékoztatott Geszti Pál, az ING devizapiaci szakembere, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a feltörekvő piaci devizák közül egyedül a dél-afrikai rand tudott erősödni, annak ellenére, hogy például a török lírára elvileg jótékony hatással lehetett volna a tegnapi, piaci várakozásoknak megfelelő 100 bázispontos kamatcsökkentés.

A térség devizáinak megítélését az is ronthatja, hogy a Fed bejelentette, pénznyomásba kezd, közleményével pedig felszította a tengerentúli befektetők inflációs félelmeit. A dollár gyengülésnek indult az euróval szemben, ám Geszti felhívta a figyelmet arra, hogy míg korábban a dollár leértékelődése a feltörekvő piaci devizák erősödését hozta maga után, a piacok reakciója mára megváltozott, az inflációs félelmek előtérbe kerülése a térség megítélését is rontja. Az euró/dollár árfolyama elérte az 1,3675-ös szintet is.

A dollárért 222,10 forintot, a svájci frankért 198,20 forintot kértek a bankközi piacon péntek délelőtt.

Pápai Csaba
Pápai Csaba

Ez is érdekelhet