A magyar kormányfő szerencsétlen brüsszeli felszólalását követően komoly kampányba kezdtek a térség politikai és monetáris vezetői, hogy elhatárolódjanak egyrészt Magyarországtól, másrészt hogy gazdaságaik erős aspektusait hangsúlyozva egymástól is megkülönböztethetővé váljanak. Úgy tűnik, mindhiába, hiszen a devizapiacok viselkedéséből kitűnik, a cseh, a lengyel és a magyar devizát azóta is egy kalap alatt kezelik a befektetők, mozgásuk nagyrészt összehangolt.
Bár a jegybankok korábban határozatban álltak ki pénzeik összehangolt védelme mellett, a kamatszint változására egyik országban sem számíthatunk, így mindössze a monetáris politika rendelkezésére álló egyéb eszközök állnak a korona, a zloty és a forint védelmére - vélekedett Kolba Miklós, az ING devizapiaci üzletágának vezetője. A szakember azonban arra figyelmeztetett, hogy a globális hatások kiszűrése érdekében kár volna a muníciót pazarolni, a kritikus szintek megtartására csak a régiós szintű gyengülések kivédése esetén nyílhat reális esély.
Túlreagált magyar kockázatok?
A devizák megítélését befolyásoló (gazdaság)politikai tényezők kapcsán Vizkelety Péter, a Generali Alapkezelő szakembere elmondta: rövid távon a piac túlreagálja a Magyarországgal kapcsolatos kockázatokat, amennyiben azonban nem történnek meg az oly sokszor sürgetett kormányzati kiigazító lépések, a felhők egyre csak gyűlni fognak a Kárpát-medence egén. A szakember szerint az év végéig nem kell a hazai deviza jelentős mértékű gyengülésére számítani, ám ha mégis romlik a forint megítélése, a forinteszközök magas kamatszintje ezért bőven kárpótolhat.
A politikai hangulat romlását, áttételesen pedig a kockázatkerülés fokozódását okozhatják az európa parlamenti választások körüli csatározások is. A kormányok megítélésének romlása a régiós devizák gyengüléséhez vezetnek, mint ahogy történ ez szerdán is, amikor a cseh kormányt ért korrupciós vádak hatására adták be a piacokat - hívta a fel a figyelmet Ötvös Mihály, a Commerzbank devizapiaci szakembere.
Ötvös szerint fordíthat a helyzeten, ha a makroadatok a fejlett világ gazdasági teljesítményének mélyponton történő túllendülést jelzik. A bankrendszer helyzetjelentése is a szélirány változását jelezheti, amennyiben a magyar bankok teljesítménye nem hasonlít majd a kedvezőtlen lengyel előrejelzésekhez. A legnagyobb lengyel bank, a PKO napokban kiadott becslése szerint a lengyel bankszektor idei vesztesége 2-3 milliárd zloty is lehet, azaz több mint háromnegyed milliárd euró.
Mint az elmúlt napok során a lengyel kormány közleményeiből kiderült, az euró-csatlakozással kapcsolatos elhamarkodott közlemények sem tesznek jót a bizalom helyreállításának. Kolba szerint ugyan a pozitív kommentek korlátozhatják a régiós devizák gyengülését, ennél erősebb azonban a pozitív hatása annak a ténynek, hogy az EU nem zárta a ki a térség további pénzügyi megsegítésének lehetőségét. Bár Magyarország minden bizonnyal nem részesülhet a 25 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagból, amennyiben a szomszédoknak jut belőle, az a forintot is támogathatja.
Változatlan kamatok mellett is sokat lehetne tenni
Az MNB a kamatszint változatlanul hagyása mellett is sokat tehet a forint védelme érdekében - mondta az ING szakembere. Kolba Miklós szerint a jegybanknak nem elaprózva, a kritikus szintek közelében kell a piacra öntenie az uniós pályázatok fedezésére hazánkba érkező 2,4 milliárd eurót, hasonlóan ahhoz, ahogy a lengyel kormány azt korábban bejelentette. Így a devizapiaci szakember szerint rövid, egy hónapos távon belül továbbra is tartható lesz a jelenlegi árfolyamszint, azaz a forint eurójegyzése 293-303 között maradhat. Amennyiben sikerül az EUR/HUF árfolyamát heteken keresztül a 300-as sáv alatt tartani, úgy elkezdődhet egy lassú, megfontolt forinterősödés, amely Kolba szerint elviheti a jegyzést akár 280-285 közé is akár három hónapon belül.
Ötvös Mihály sem vár kamatemelést az MNB-től, de továbbra is számít az intervenciós eszközök alkalmazására. A szakember felhívta a figyelmet a március 20-i régiós jegybanki tanácskozásra, amely - amennyiben eredményes lesz - tovább erősítheti a térség devizáit.
A Commerzbank szakember meglehetősen óvatos becslése szerint a 290-315-ös sávban bárhol megfordulhat a hazai deviza az elkövetkező három hónap során, tekintve a jelenlegi volatilitást. Ötvös szerint kevesen vannak a piacon, hiszen a bankok hitelezési hajlandóságának csökkkenésével a svájcifrank-eladók eltűntek, de a hazai exportteljesítmény romlása is jelentős forgalomcsökkenést idézett elő.
A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy a forint hirtelen erősödése újabb kényszerlikvidálási hullámot is megindíthat.
