Heitner Tamás, a Solar Capital tradere kérdésünkre elmondta, tavaly felborult az a trend is, miszerint a részvénypiacokról kiáramló tőke azt árupiacokat erősíti, hiszen a likviditáshiánytól szenvedő tőzsdei cégeknél fundamentálisan stabilabbnak tűnő termékek iránti kereslet is megcsappant, lejjebb hajtva ezzel az árakat.
Egyedül a hagyományosan értékálló befektetésnek tartott arany tudta tartani magát, ám a nemesfém jegyzésében is rendkívüli kilengéseket hozott a tavalyi év. Az arany jegyzésének csúcsa 2008 márciusában 1030 dolláron volt, majd júliusban, az árupiaci boom idején ismét megközelítette az 1000-os ellenállást, miután korábban mintegy 170 dollárral korrigált az árfolyam. A nemesfém jegyzésében az év második felében is mutatkozott néhány kitörési pont, ám az 1000-es szintet végül csak az idén tudta újra átlépni. A szakember szerint az arany jegyzésének alakulásában továbbra is felfedezhető egy emelkedő trend, amely akár hosszú távú is lehet. Heitner felhívta a figyelmet arra, hogy mivel a részvénypiacokon a bizalmat a sorozatos kormányzati és jegybanki intézkedések ellenére sem lehetett helyreállítani, az arany iránti kereslet tovább nőhet.
Az olaj árfolyamának 2008-as alakulása jól példázza az árutőzsdei folyamatok hektikusságát; az energiahordozót az év első napján 96 dolláron jegyezték, az év végén azonban mindössze 44 dollárt adtak egy hordó texasi könnyűolajért. Az év első felében tapasztalt mintaszerű felívelést lehet fundamentális érvekkel is magyarázni, hiszen a világszerte egyre súlyosabbá váló recessziós félelmek miatt felmérhetetlenné vált a kereslet alakulása, miközben az Opec késlekedett a kínálat körülményekhez alakításában. Ennek ellenére az olaj stabilan emelkedő jegyzésében tagadhatatlan szerepe volt a spekulatív tőke átcsoportosulásának is, hiszen a tőkepiacokról sokan az árupiacra nyergeltek át abban a reményben, hogy ott sikerül fedezniük a részvényárfolyamok zuhanása miatt elszenvedett veszteségeiket.
Az energiahordozó 147 dollár feletti júliusi csúcsa idején az euró/dollár árfolyama az 1,60-as szinteken mozgott - a dollár ilyen fokú gyengesége pedig előre is jelezhette volna a pánikot, ám az augusztusi árfolyamcsökkenést még természetes korrekciónak vélte a piac. Visszatekintve jól látszik, hogy július 21-től mindössze négy hét volt az évben, amikor a könnyűolaj jegyzése emelkedést mutatott. Aki ekkor shortolta az olajat, nagyot kaszálhatott - jegyezte meg a Solar Capital szakembere, hozzátéve, hogy az árfolyam mélyrepülése közelről rendkívül félelmetesnek látszott, annak ellenére, hogy nem volt egyedülálló.
Hasonló folyamatok tépázták meg az alapvető élelmiszerek jegyzését is az év második felében. A nyáron 800 cent körül tetőző kukorica árfolyama az év végére 340 centre esett vissza, a szója év közepén beállt 165 centes csúcsa év végére megfeleződött. A gyapot 2008-as márciusában még 100 centen forgott a New York-i árutőzsdén, az év végére azonban 40 centre csökkent az árfolyama. Egyedül a 2006-ban rekordot-rekordra halmozó cukor állt ellen a tőkekivonás okozta rohamnak, ott "mindössze" 20 százalékos leértékelődést történt az év második felében. Fundamentális változások nélkül feleződött meg azonban a narancslé és a kávé, valamint a kakaó jegyzése is - összegezte a gyászos képet Heinter Tamás.
Az árupiacok 2008-as teljesítménye alapján a szakértő úgy véli, amennyiben a részvénypiacokon továbbra sem áll helyre a bizalom, az árutőzsdék a nagyarányú korrekciót követően kitűnő beszállási lehetőségeket kínálnak. A Solar Capital előrejelzése szerint ha a tőkepiaci lejtmenet enyhül, az árupiacokon megkezdődhet a fellendülés, ám amennyiben további tőzsdei mélyrepülés elé nézünk, az árupiacokon is bekapcsolhatjuk a biztonsági öveket és felkészülhetünk az újabb bukásra.
