Szerdán vezették be a Wall Streetre a Mead Johnson (MNJ) társaság részvényeit, a várakozásokat is felülmúló sikerrel. Ahogy arról a MarketWatch is beszámolt, az eredetileg tervezett 25 milliónál 20 százalékkal több részvényt a várakozásoknál magasabb áron sikerült a piacra önteni tegnap New York-ban. Az MJN részvényeit kedden este 24 dollárra - az elemzői ársáv tetejére - árazták, ám szerdán már 26 dolláron nyitottak, a nap végére pedig 26,43 dollárra tornászták fel magukat. Az árfolyam 1,7 százalékos emelkedése jócskán felülmúlta az S&P 500-as index mindössze 0,8 százalékos pozitív mérlegét.
Az elemzők úgy vélik, a Bristol-Myers Squibb gyógyszeripari nagyvállalat berkeiből kiszakadó, bébitápszer-gyártó Mead 720 millió dolláros IPO-ja (initial public offering - első tőzsdei bevezetés) sikeresnek tekinthető. A hírek szerint azonban a pozitív példa is kevés a többi, IPO-jukat nemrég lefújó cég számára. A MarketWatch szerint a Mead Johnson papírjain kívül február második hetében négy új cég részvényeinek, összesen 940 millió dolláros bevezetését várta a piac, mindhiába.
A tavaly októberi részvénypiaci pánikot követően közel egy negyedév óta nem vezettek be új részvényt a New York-i börzére, akkor az utolsó a sorban a Grand Canyon Education nevű cég 144 millió dolláros IPO-ja volt. A Grand Canyon University háttérintézményeként működő cég - szintén hosszú, augusztus óta tartó csönd után - 10 dolláros áron vezette be a papírjait, amelyek mára bevezetési áruk közel kétszeresét, 18,50 dollárt érnek. A Mead Johnson első napjának teljesítménye is ígéretesnek tűnik, tekintve, hogy emelkedése felülmúlta az S&P 500-as index emelkedését, ám talán túlzó lehet a MarketWatch öröme, amikor a New York-i tőzsde rosszkedvének telét temeti a társaság részvényeinek IPO-ja kapcsán.
Két, IPO-ját erre a hétre tervező kisebb amerikai cég, a Mead Johnson sikere ellenére is lefújta részvénypiaci bemutatkozását, mondván, a jelenlegi volatilis piacok nem kedveznek a tőzsdei bevezetésnek. Ezek közül az egyik, a járműpáncél-gyártásra szakosodott O'Hara a korábban tervezettnél alacsonyabb áron a jövő héten végül mégis bemutatkozhat New Yorkban, míg a Changing World Technologies nevű, megújuló energia előállításával foglalkozó cég határozatlan időre visszavonta tőzsdére lépési szándékát.
Térségünk tőzsdéi számára bíztató lehet, hogy a tavasz első hírnökei Európában is megjelenhetnek. A lengyel pénzügyminiszter legújabb bejelentése szerint 2009-ben legalább négy, állami tulajdonban lévő társaság tőzsdére vitelét tervezi a kormány, közöttük az ország legnagyobb energiaipari társaságának, a Polska Grupa Energetyczna az IPO-ját is kilátásba helyezve. Alekszander Grad a CNBC-nek adott interjújában elmondta, a Lubelski Wegiel Bogdanka, a Zaklady Azotowe Kedzierzyn is a tőzsdére bevezetendő állami cégek között szerepelhet.
Amennyiben a magyar kormány által korábban tervezett Új Tulajdonosi Program a válságra hivatkozva nem merül a teljes feledés homályába, meglehet, a régiós tőzsdék a nyugatiaknál is nagyobb lendületet vehetnek.
