Márciusig ugyan elképzelhetők még nagyobb eladási hullámok, 2009 közepére azonban aljat találhatnak a piacok. Azt követően azonban a tavalyi nagymértékű visszaesések után ismét magukra találhatnak a kis eladósodottságú, jó profitot felmutató amerikai vállalatok - véli Arjuna Mahendran, a HSBC ázsiai privátbankjának igazgatója. Hozzátette, az amerikai társaságok készpénz hegyeken ülnek, mivel a fejlesztést és termelést a velük szerződéses viszonyban álló kínai és ázsiai cégek végzik - írja a Reuters.
Egyes elemzők azonban úgy vélik, még mindig túlzóak az amerikai vállalatok nyereségvárakozásai, így a valós eredmények megismerését követően elmaradhat a beharangozott rally.
Mahendran szerint egyébként elsősorban a defenzív szektorok papírjai, így a gyógyszergyártók, tartós fogyasztási cikkek előállítói, illetve élelmiszeripari cégek papírjai bizonyulhatnak jó vételnek.
Amerikán kívül a feltörekvő piacok közül az HSBC Kína és India részvénypiacát tartja jó nyereséggel kecsegtetőnek, hosszú távú növekedési potenciáljuk okán. Kína ugyanis Mahendran véleménye szerint idén is képes lehet 7 százalékos GDP bővülésre. Mindkét piac drámai visszaesésen esett túl tavaly, az irányadó sanghaji mutató 65, míg a mumbai Sensex 52 százalékot zuhant.
