A svájci bankóriás ügyfelei együttesen közel 1 milliárd dollárt buktak a Bernard Madoff pilótajátékán, annak ellenére, hogy a Credit Suisse befektetési tanácsadója már több mint nyolc évvel ezelőtt, 2000 júniusában arra figyelmeztette a befektetőket, vonják ki pénzeiket a volt Nasdaq-elnök cégéből, mert nem látszik egyértelműen, az miből csinál profitot - írta a Bloomberg.
A vészharangok korai megkongatását követően a CS ügyfelei 250 millió dollárt ki is vontak a madoffi pilótajátékból, ám így is maradtak elegen, akik táplálják a Ponzi-sémára építő csalót. A svájci nagybank állítása szerint annak ellenére intette óvatosságra ügyfeleit, hogy akkoriban a Madoff által kínált befektetések igen kedvező, 11 százalékos éves hozamot garantáltak, ám nem látszott egyértelműen, mivel érnek el ilyen kedvező eredményt. A Credit Suisse ügyfeleinek egy része a mohóságot a tanácsadóik intésénél is előbbre helyezte - mondta az ügyben eljáró egyik jogász a Bloombergnek, aki szerint a 2000-ben kivont befektetéseket minden bizonnyal nem kell majd visszafizetni.
A CS korábban már jelezte, hogy soha nem vett részt a Madoff által ajánlott alapokba történő befektetések aktív értékesítésében, az alapok nem szerepeltek a bank által javasolt befektetési lehetőségek között. A nagybank befektetési tanácsadóinak már 2000-ben különösen gyanússá vált az a könyvelőiroda, amellyel Madoff dolgoztatott, hiszen az auditcégnek mindössze egyetlen ügyfele volt. A CS vezetősége azt sem értette, hogy miért épp Madoff jár el ügyfelei eszközeinek letétkezelőjeként. Amikor a Credit Suisse befektetési tanácsadó részlegének vezetője nyolc évvel ezelőtt látogatást tett a Madoff birodalom székhelyén, számos kérdésre nem kapott választ, ezért is intette óva aztán az ügyfeleket attól, hogy a Nasdaq exelnökével tovább üzleteljenek. Madoff, aki akkor nem árulta el mekkora vagyont kezel úgy nyilatkozott, hogy azért nem számol fel kezelési költséget a befektetett vagyonok után, mert maga kezeli azokat, és a tőzsdei műveletek után járó brókerdíjakból profitál, ami akkoriban - Madoff állítása szerint - elérte a kezelt vagyon 3 százalékát.Utólag mégis hiábavalónak tűnik a Credit Suisse vezetőinek figyelmeztetése, hiszen az európai bankok a beszámolók szerint több mint 12 milliárd dollárt buktak a madoffi pilótajátékon, a Credit Suisse, a HSBC és a Banco Santander ügyfelei pedig több mint 5 milliárd dollárt hiába kérnek számon a Nasdaq volt elnökén.
