A kezdeti toporgás zuhanásba váltott a kedvezőtlen amerikai makroadat után a Budapesti Értéktőzsdén. Záráskor már csak 12 976 pontot mutatott az irányadó index, ez 3,25 százalékos esést jelent. A Mol volt a legnagyobb vesztes, az olajpapír 7,4 százalékos zuhanás után 10 550 forinton állapodott meg, az OTP 3040 forintig esett, ez 4,1 százalékos csökkenés. Különösen aggasztó, hogy a bankpapír már másodszor nem bír a 3200 forint körüli szintekkel, s onnan fordul lefelé. A Richter fél százalékos pluszban tartotta magát, az Egis viszont 3,5 százalékkal lett olcsóbb. A Magyar Telekomot ugyan nap elején szintén megrántották, de a délutáni eladási hullám a távközlési cég részvényeinek is betett, s így 8 forint csökkenés után 552 forinton fejezték be a kereskedést.
A kispapírok közül 654 forintig - közel 3 százalékkal - menetelt a Rába, s 580 forintig, 3,5 százalékkal ugrott meg a Graphisoft Park jegyzése. A gépipari szektor többi szereplője is jól szerepelt, a Linamar közel 6 százalékkal drágult és fél ötkor már 1700 forinton állt jegyzése, az ide-oda rángatott Csepel Holding 2 százalékkal erősödött, 251 forintra.
Nem tud magához térni a Fotex, az ingatlancég részvényei közel négy százalékot veszítettek értékükből, s 346 forintig csökkent árfolyamuk. Az elmúlt napokban viszonylag jól muzsikáló Orco-t 2,5 százalékkal küldték lejjebb az eladók, 2105 forintig.
Az Állami Nyomda stabil menetelése is megtorpant, az alapkezelők egyik kedvencének számító kisebb kapitalizációjú társaság részvényei 760 forintig hullottak vissza a nap végére.
