A Footsie 1,2, a DAX a CAC-40 pedig 1 százalékos veszteséget mutatott keddi záróértékéhez képest szerda reggel, annak ellenére, hogy mind az amerikai, mind az ázsiai mutatók a pozitív tartományban fejezték be korábban a kereskedést. A legkevésbé ellenállónak az energiaipari társaságok részvényei mutatkoztak, a BP, a Royal Dutch Shell, a BG Group és a Tullow Oil papírjai 0,5-2 százalék körüli veszteséget mutattak már fél órával a londoni parkett nyitását követően. A WTI jegyzése a Nymex határidős piacán 0,7 százalékkal, azaz 36 centtel visszaesett a tegnapi záróárhoz viszonyítva, az energiahordozóért ma reggel hordónként 48,20 dollárt kínáltak a New York-i árupiacon. A jegyzés az év eleje óta több mint 10 dollárral megugrott, ám azt követően, hoyg hétfőn újra átlépte az 50 dolláros hordónkénti árfolyamot megtorpanni látszik. A bankpapírok is engedtek a romló hangulatnak, a HBOS, a HBSC és az UBS részvényeinek árfolyama is 2 százalék körüli veszteséget mutatott. A hangulatot az sem javította, hogy a nagy hírű brit áruházlánc, a Marks & Spencer közölte: több mint egy évtizede nem volt példa arra, hogy olyan rossz negyedévet zárjon, mint a tavalyi év utolsó három hónapja. A forgalom látványos csökkenése miatt a társaság több mint 1200 ember elbocsátását tervezi. A költségmegtakarító intézkedéseket a befektetők jól fogadták, a cég részvényeinek árfolyama 1 százalék körüli emelkedést mutatott reggel.
