Pénteken harmadik kereskedési napját zárta zsinórban emelkedéssel a Dow Jones ipari átlag, amely az év első tőzsdenapját 2,9 százalékos többlettel 9034,69 ponton fejezte be. Eközben az S&P-500 3,2 százalékkal 931,80, a Nasdaq Composite pedig 3,5 százalékkal 1632,21 pontra javított. A Dow egy hét alatt több mint 6 százalékot gyűjtött be, és november 5. óta most először zárt 9000 pont felett.
A General Motors papírjai annak köszönhetően jöttek lendületbe, hogy sikerült módosítani a cég autófinanszírozással foglalkozó leánya, a GMAC és az autógyártó közötti megállapodáson, így a GM könnyebben tud vonzó hiteleket ajánlani a vevőknek. Az is segített feljebb tornászni a GM ázsióját, hogy az amerikai pénzügyminisztérium szerdán ötmilliárd dollár hitellel segítette ki a GMAC-t, amit az autógyártó arra használ fel, hogy a legkevésbé kelendő modelljeit akár 60 havi, kamatmentes hitelre kínálja.
A Citigroup árfolyamának a topmenedzsment juttatásait megnyirbáló program tett jót, miközben az orosz-ukrán gázvita nyomán háromheti csúcsra erősödő olajár az energiaszektor részvényeit erősítette.
