Elsősorban a nyersanyagokkal kapcsolatos társaságok papírjai drágultak pénteken, de a bankok is hozzájárultak az emelkedéshez. A drágulás annak ellenére ment végbe, hogy Amerikában és Európában is kedvezőtlen adatok láttak napvilágot a feldolgozóiparról.
Az elemzők szerint a rossz hírek már be vannak árazva - ez magyarázhatja látszólagos hatástalanságukat a piacra.
A nap második felében már az olajár is húzta az emelkedést, ugyanis a reggeli árcsökkenés után a fekete arany drágult némileg. A BP, az ENI, a Royal Dutch Shell és a Total részvényei 4-5 százalékkal drágultak.
A bányacégek között a Rio Tinto értékpapírja 10 százalék fölött drágult, de a BHP Billiton és az Anglo American is 8 százalék fölött tudta növelni árfolyamát. A Carrefour, Európa legnagyobb kiskereskedelmi társasága 7 százalékos árfolyamemelkedést regisztrálhatott.
Az európai emelkedésben a tengerentúli optimizmusnak is lehetett szerepe. A tengerentúli börzék a nyitás utáni bizonytalankodás után a pozitív tartományba kerültek - elemzők szerint már elsősorban az új kormány gazdaságélénkítési terveiben bízva. A 2009-es év első kereskedési napján a londoni FTSE 2,9, a frankfurti DAX 3,4, a francia CAC 40 pedig 4,1 százalékkal drágult.
