A befektetők az Obama-féle gazdaságélénkítő tervben bíznak, és a feldolgozóipari makroadatra várnak a nyitás után. Az elemzői becslés további romlást vetít előre a szektorban. Az sem tesz túlságosan jót a hangulatnak, hogy a nyersolaj ára is csökkent.
Péntek reggel az északi-tengeri Brent könnyuolaj februári jegyzése 42,85 dollár volt, 2,74 dollárral olcsóbb a szerdai zárónál. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyuolajfajta, a West Texas Intermediate hordónként 41,90 dollár volt februárra, 2,74 dollárral olcsóbb a szerdai zárónál.
Hétfőn a megválasztott elnök, Barack Obama kongresszusi vezetőkkel tárgyal az élénkítő csomag részleteiről. Amire egyesek vágynak, azt mások igencsak elleneznek: republikánusok attól tartanak, hogy a soron következő demokrata adminisztráció akár 1000 milliárd dollárra is feltornázza a program kiterjedését.
A Citigroup papírja drágult, miután Vikram Pandit vezérigazgató bejelentette, hogy lemond 2008-as bónuszairól. Emelkedett a Viacom és a Time Warner részvényeinek árfolyama is, miután a két cég tárgyalásokba kezdett a Viacom megmentése érdekében. A nyitás után fél órával a Dow Jones 0,1 százalékkal erősödik, a Nasdaq és az S&P 500 index egyaránt 0,2 százalékkal gyengül.
