Míg Európában még emelkedés követte az elszaladó olajárat, addig a tengerentúlon már esést hozott. Ahogy az is nagy csapás volt az idei csúcsra járást követő összeomlást megélt nyersanyagipari cégeknek, hogy Kuvait elállt Dow Chemicals-al tervezett, 17,4 milliárd dolláros közös vállalat alapításától. A petrolkémiai óriás árfolyama 17,2 százalékot esett a hírre.
A vezető indexek közül a Dow Jones 0,4 százalékkal 8 483,93 pontra, az S&P 500 ugyanilyen mértékben 869 pontra, míg a Nasdaq 1,3 százalékkal 1 510 pontra olvadt, elenyésző forgalom mellett.
Az idei év során egyébként a Dow Jones ipari átlaga 36, az S&P 500 41, míg a Nasdaq több mint 43 százalékot zuhant.
Szenvedtek a pénzügyi szektor papírjai is, a Citigroup 2,4, míg a Bank of America 3,14 százalékkal gyengültek.
Az utóbbi időben nagy figyelemmel övezett autógyártók ismét estek. A GM 1,6 százalékot esett, pedig pénteken még emelkedni tudott, miután a Fed engedélyezte finanszírozási ága, a GMAC számára a betéti bankká alakulást. A Ford papírjai pedig 3,1 százalékot vesztettek értékükből.
Emelkedni tudtak viszont az olajipari cégek, ami nem is csoda, tekintve hogy az energiahordozó határidős jegyzése 6 százalékkal emelkedve hordónként 40,02 dolláron végzett hétfőn. Ennek megfelelően erősödött az Exxon Mobil 3,3, míg a Chevron 1,7 százaléknyit.
Jól teljesített az arany is, amelynek határidős jegyzése 4,10 dollárral 875,30 dollárra hízott unciánként az NYMEX-en.
