A gyógyszerpapír 0,2 százalékos, 50 forintos árfolyam-emelkedése sem nevezhető nagyarányúnak, főleg ha figyelembe vesszük, hogy az amúgy is roppant vékony kereskedési nap folyamán mindössze 320 millió forint értékben cseréltek gazdát a Richter papírjai. A legkisebb forgalmú blue chipet túlszárnyaló részvények azonban csak a veszteségeiket tudták tovább növelni hétfőn azt követően, hogy a múlt heti, meglehetősen csonka hét utolsó napját is a negatív tartományban zárták.
A BUX-nak egyetlen pillanatra sem sikerült áttörnie a pozitív tartományokba hétfőn. A BÉT irányadó indexének 1,9 százalékos, azaz 240 pontos csökkenése miatt leginkább a két legnagyobb forgalmú részvény, az OTP és a Mol teljesítménye okolható, de a BUX által megrajzolt ívet követték a Magyar Telekom részvényei is.
A bankpapír 2862 forinton, 1,8 százalékos mínuszban, a Mol részvényei ennél jóval nagyobb arányú 4,6 százalékos mínuszban zártak. Az olajospapír esetében várható volt a negatív korrekció azt követően, hogy a társaság a 23-iki tőzsdezárást követően bejelentette: az év elején az Oman Oillal kötött szerződését felbontotta, az ígért eszközöket nem, részvényeit azonban visszakapta. A csalódott befektetők, akik most csak találgathatnak, mihez kezd a Mol vezetősége a kezében lévő sajátrészvényekkel 1,25 milliárd forintos, rendkívül csekély forgalom mellett is sokat rontottak az árfolyamon.
A Magyar Telekom jegyzése a nap folyamán stabilan, a nap végéhez közeledve pedig egyre gyorsuló ütemben esett, végül 541 forinton, 2 százalékos mínuszban landolt.
A kisebb papírok közül jól szerepelt azonban a Pannergy, amely 110 millió forintos forgalom mellett közel 7 százalékot emelkedett 748 forintos részvényenkénti jegyzésre.
