A világ tőkepiacai már reggel jelezték, hogy nem sok jó vár a befektetőkre szerdán. A vezető nyugat-európai tőzsdék masszív negatívummal nyitottak, és ez délutánra sem változott, amikor London és Párizs már 1,5 százalék feletti veszteséget tudott felmutatni. A rossz vállalati hírek hatására az amerikai piacok is igen borúsan kezdtek, nyitás után alig egy órával közel 1 százalékos mínuszt gyűjtöttek össze a mutatók.
A BÉT délelőtt még egészen jól állta a sarat, délben még egy nagyon enyhe mínuszból is szinte azonnal visszaugrott. Kora délután viszont úgy esett be a negatív oldalra, hogy onnan már nem is tudott kikeveredni. Az index végül 21 403 ponton zárt, ami az előző napi záróértékhez képest 0,3 százalékos lemorzsolódást jelent. A forgalom rég nem látott alacsony szintre süllyedt.
A vezető papírok vegyesen szerepeltek. Egyedül a Mol-részvény tulajdonosai örülhettek a szerdai kereskedésnek, mert a vevők túlsúlya miatt az árfolyam 0,2 százalékkal, 21 250 forintra emelkedett. A blue chipek közül a Magyar Telekom és a Richter papírjait megkímélték a befektetők, ezek árfolyama 0,1 százalékkal gyengült 769, illetve 32 995 forintra. Az OTP azonban összeesett az eladói nyomás, valamint a bankszektor általános gyenge szereplése miatt, így végül 6625 forinton zárt, ami 1,2 százalékos veszteségnek felel meg.
A kisebb papírok közül az FHB 0,7 százalékkal süllyedt, az Egis 2,6 százalékot robbantott. A nap nyertese a Graphisoft Park lett 3,4 százalékos profittal, míg a nap vesztes címet a Genesis vitte el, 2,4 százalékos zuhanással.
