Enyhén szólva is meglepő a lakosság véleménye a tőzsdéről, azt már eddig is lehetett tudni, hogy a részvénybefektetési forma aránya alacsony a megtakarításokon belül, de egy 2005 tavaszán végzett ezer fős reprezentatív felmérés szerint a népesség kétharmada teljesen elutasító a tőzsdézéssel szemben.
Az általánosságban kialakult képzet szerint a tőzsdézés városi úri huncutság, kaszinózás, a legismertebb tőzsdei figura Kulcsár Attila, míg a legjelentősebb hazai esemény a tőzsde új székházba költözése. (A BÉT alig néhány évvel 1990-es indulása után költözött jelenlegi helyére a Vörösmarty térre.) A BÉT a pályázat útján kiválasztott Geszti Péter nevével fémjelezett Akció-NXS reklámügynökséggel közösen novemberben két éves szemléletformáló kampányt, amelynek fő üzenete éppen ezért a bizalomépítés lesz.
