BUX 140394.24 0,36 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Áttörtük a 21 ezret

A BUX némi hezitálás után látványosan emelkedik. Az index átvitte a 21 ezer pontot és valamivel egy óra után már efelett mintegy 50 ponttal áll.

2005. augusztus 26. péntek, 13:26

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A vezető papírok közül a Mol közel 2 százalékkal drágult, és 20250 forinton forog ebben feltehetően az is közrejátszik, hogy az ÁPV Rt. közölte idén nem adja el az állami csomagot. Az OTP 7890 forintig emelkedett, de a Matáv is javított 3 forinttal és már 986 forinton forognak a papírok. A Richtert jelenleg 200 forinttal tegnapi záróára alatt, 30600 forinton jegyzik, míg az Egis szintén mínuszban, de 17850 forinton forog. A BC jelenleg 2590 forintot, a Graphisoft pedig 1739 forintot ér.

A Francia Polgári Repülésügyi Igazgatóság minden évben két alkalommal összeállítja a légifuvarozók "fehérlistáját" is. Ezen azok a társaságok szerepelnek (a jelenlegi szám szerint 93), amelyek megfelelnek az európai biztonsági szabványoknak.

Az eladásról szóló döntés nélkül zárta le a Malév Rt. privatizációját az ÁPV Rt., igaz a Budapest Airport Rt. esetében az állam közel 400 milliárd forintot is kaszálhat.

Az eurózónában rendelkezésre álló, legtágabban (M3) értelmezett pénzkészlet júliusban éves összehasonlításban a várakozásokat meghaladó mértékben, 7,9 százalékkal nőtt - jelentette az Európai Központi Bank.

A világ második legnagyobb reklámcége, a brit WPP Group Plc. az első félévben éves összevetésben 45 százalékkal, 135,4 millió fontra növelte nettó nyereségét.

Az APEH nyilvánosságra hozza a nagy összegű adóhiányt felhalmozók névsorát. Az adózás rendjéről szóló törvény szerint az adóhatóság a negyedévet követő harminc napon belül közzéteszi azoknak az adózóknak az adatait, akiknél magánszemély, illetve egyéni vállalkozó esetén tízmillió, társaságnál pedig százmillió forintnál nagyobb összegű adóhiányt tárt fel.

Idén júliusban a háztartási szektornak nyújtott forinthitelek és forintbetétek átlagos kamatlábai kismértékben módosultak a hitel- és betétforgalmak csökkenése mellett.

Vioxx márkanevű fájdalomcsillapítójának mellékhatásai miatt a Merck & Co. gyógyszergyár ellen eddig közel 5000 kerestet nyújtottak az Egyesült Államokban.

Májusi vonatjegy-akciója miatt a stuttgarti tartományi bíróság elé idézték a Lidlt. A Deutsche Bahn több mint egymillió jegye - egy fő legföljebb 6 darabot vásárolhatott - már az akció első napján, másfél óra alatt elfogyott.

Egy hordó olaj 67,19 dollárba került a csütörtöki kereskedés végén, de a nap folyamán elérte a 68 dollárt is.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet