Az adózás előtti eredmény növekedése - amely nem tartalmazza a banki különadó 2005. évet torzító hatását - mind az előző negyedévhez mind 2004 első negyedévéhez viszonyítva meghaladta a 60 százaléot, s megközelítette a 3 milliárd forintot. Az első negyedév során 12,8 milliárd forintos kamatbevétel és 8,7 milliárd forintos kamatráfordítás egyenlegeként 4,1 milliárd forintos nettó kamatbevétel adódott.
Az átlagos nettó kamatmarzs ugyan a 2004. március 31-i 4,2 százalékról egy év alatt 0,2 százalékponttal 4,0 százalékra szűkült, ezt azonban ellensúlyozta, hogy a bankcsoport költséghatékonysági mutatója 44,7 százalékról 33,6 százalékra javult, ami már nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedőnek mondható.
A háztartások lakáscélú hiteleinek növekedési üteme 2005 első három hónapjában jelentősen elmaradt a 2004 első negyedévi (a támogatási rendelet módosításának következményeként jelentős részben 2003-ról áthúzódó) növekedéstől. Különösen alacsony volt a növekedés az év első két hónapjában. A havi átlagos növekedés kevesebb, mint a felére esett vissza, 2005-ben 15 milliárd forint volt, szemben a 2004-es 34 milliárd forinttal. 2005 első negyedévének végén a teljes lakáshitel-állomány 1.956 milliárd forintot tett ki.
Tovább folytatódott a devizahitelek súlyának növekedése, 2005. március 31-én a háztartások lakáscélú hiteleinek már 9,6 százalékát tették ki a devizahitelek, míg 2004. március 31-én 1,2%, 2004.december 31-én pedig 7,6 százalék volt ugyanez az arány. Ezzel párhuzamosan csökkent a forint, ezen belül a támogatott forint hitelek részaránya. Az év első három hónapjában a forinthitelek állománya mindössze 3 milliárd forinttal nőtt, januárban pedig csökkent a háztartások lakáscélú forinthiteleinek állománya Magyarországon. Az állomány növekedés volumene a 2002. első negyedévi szintre esett vissza.
