A részvények közül elsősorban a BorsodChem és a Richter javított érdemben. Az előbbi 2317 forintos árfolyama két, míg az utóbbi 24 ezer forintja egy százalékos többletet jelent múlt héthez képest. Az Richterhez hasonlóan drágult az OTP, a bankrészvény 6068 forintot ér. A Matáv árfolyama jelenleg 860 forinton stagnál, míg a a Mol 16050 forintra olvadt. Csütörtökön jelenik meg a Richter gyorsjelentése, addig is a Concorde közzétette az első negyedévre vonatkozó várakozásait. A brókercég 8,482 milliárd forintos nettó eredményre számít 32,627 milliárd forintos árbevétel mellett.
Május 4-én, szerdán 0 órától a Mol Rt. a gázolaj literenkénti fogyasztói árát 2 forinttal 247 forintra csökkenti. A motorbenzin ára nem változik.
Az amerikai Cisco Systems legnagyobb hazai partnere, a Synergon csoport jogosult a szintén hálózati eszközöket gyártó kínai Huawei Technologies termékeinek használatára ügyfeleknek nyújtott rendszerintegrátori megoldásaik során, ami feszültté teheti a magyar vállalat és a Cisco viszonyát - olvasható a HWSW informatikai hírmagazin honlapján, amely szerint a partneri szerződést időlegesen fel is bontotta az amerikai társaság.
Tavaly a leggyakrabban felkeresett települések az elmúlt évben Budapest, Hévíz, Hajdúszoboszló és Siófok voltak.
Az EU-csatlakozást követően a nyugat-európai, illetve a visegrádi országok cégei pozitívabban látják a belépés hatásait, mint az unió bővítése előtt - derül ki a Deloitte felméréséből.
A várakozások szerint áldását adja az Axel Springer AG nyomtatással foglalkozó vállalatának és a Bertelsmann AG-nak fúziójára az Európai Bizottság - értesült a Reuters.
Az Európai Unió (EU) 25 tagállamának közös akció keretében kellene lépéseket tennie az olajpiacon uralkodó spekuláció visszaszorítására - mondta Patrick Devedjian francia ipari miniszter a le Parisien című lapnak adott interjújában.
Az idei első negyedévben 13,6 százalékkal nőhetett az S&P 500 indexben szereplő vállalatok össznyeresége az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a Thomson Financial becsléséből, amelyet a CBS Marketwatch idézett.
