A pénzügyminiszter kifejtette, hogy véleménye szerint a devizaárfolyamok meghatározását a nyitott és kompetitív piacokra kell bízni. Az euró árfolyama november 10-én 1,3 dollárra erősödött, ami történelmi rekordértéknek felelt meg, és azt jelentette, hogy idén mintegy 10 százalékot izmosodott a közös európai pénz. Snow bejelentése 0,2 százalékkal vitte feljebb a zöldhasú kurzusát, az euró árfolyama így már 1,3 dollár alatt van.
Az amerikai hatóságok 1995 óta nem tettek konkrét lépést a dollár erősítése irányában. Az utóbbi években két alkalommal nyúltak a devizapiaci intervenció eszközéhez: 1998 júniusában jen, 2000 szeptemberében pedig euró ellenében adtak el dollárt az amerikai gazdaság versenyképességének javítása érdekében. Az árfolyam stabilizálására felhasználható alapban 43 milliárd dollár értékben van jen, dollár és euró, ami szakértők szerint csak rövid időre lenne képes a kurzus befolyásolására.
