A szokásokkal ellentétben ezúttal csak egy közleményt adott ki a kamatdöntést követően a Federal Reserve nyíltpiaci bizottsága, Greenspan most nem kommentálta személyesen az 1,25 százalékos rátát eredményező határozatot. A dokumentum megnyugtatta a piacot, a benne foglaltak szerint lesznek még ugyan kamatemelések, de azok kimért, megfontolt ütemben következnek majd. Ebből a szakértők arra következetnek, hogy a kamatokat lassan, negyed százalékpontonként növeli majd az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény.
A Fed-közlemény azonban megjegyzi, az előrejelzések szerint az infláció ugyan továbbra is relatíve alacsony marad, de a bizottság reagálni fog ha úgy érzi, a gazdasági kilátásokban végbemenő változások veszélyeztetnék az árstabilitást.
Felhasználóbarát kommentárt fűzött a döntéshez a Fed - vélik a Reuters által megkérdezett szakértők. A dokumetum megnyugatja a piacot, a közeljövőben várhatóan semmi olyan nem fog történi, ami a monetáris szigorítások felgyorsítását tenné szükségessé.
Az elemzők körében végzett felmérés szerint a FED augusztus 10-én újabb 25 bázisponttal megemeli majd a kamatokat - 22 elemzőből 21 vélte így.
A piac várakozásai szerint az idei év végén 2 százalékos, 2005 végén 3,75 százalékos lesz az amerikai irányadó kamat, azaz 2004-őszén és telén további szigorítás(ok)ra van kilátás.
