Az öreg kontinensen a szerdai mérséklődés után a vevői oldal került túlsúlyba, kivételt csak Nagy-Britannia jelentett, ahol az alapkamat emelése ha minimálisan is, de a veszteséges oldalra tolta az FTSE-100 indexet. A londoni börzén az Imperial Tobacco árfolyama több mint két százalékkal esett vissza, miután a CSFB felhívta a befektetők figyelmét a cég csökkenő eladásaira, a BSkyB kurzusa azonban a negatív hangulat ellenére is stagnált, köszönhetően a Bear Sterns felminősítésének. A France Telecom és a Vivendi Universal közül előbbi emelkedéssel, utóbbi pedig csökkenéssel zárta a napot, holott a francia távközlési hatóság tervei, melyek szerint jövő év elejétől csökkentenék az sms-ek díjszabását, mindkét telekom-cég mobilágazatát rosszul érinthetik. A Remy Cointreau italgyár papírja is érzékeny veszteségeket szenvedett a hírre, hogy a társaság nyeresége negyedével visszaesett, s hiába kecsegtetett azzal a konyakjairól ismert cég, hogy idén kétszámjegyű forgalomnövekedést vár.
