Pénteki záróértékénél körülbelül egy forinttal kezdett ma feljebb az euró a bankközin, s már délelőtt 254 forint fölé került a jegyzés. A hazai fizetőeszköz gyengüléséért elsősorban külső körülmények voltak okolhatók: a zloty másfél százalékkal esett, s hatottak az amerikai kamatemelési várakozások is. Délután azonban a külföldi befektetők már csak a forintot és a magyar állampapírokat püfölték, így az állampapíreladások nyomán meginduló euróárfolyam, a sorozatos stop-loss megbízások teljesülésének köszönhetően 257,30 forintig szaladt fel. A forintvásárlók megjelenésének köszönhetően délután két órakor az árfolyam ennél némileg alacsonyabban, 256,50 forinton állt.
