Nem tartott sokáig a befektetők optimizmusa New York-ban, a nyitás után csaknem egyszázalékos előnyt felmutató Nasdaq záráskor már a negatív oldalon járt. Pedig akadtak jó hírek a piacon. A Goldman Sachs csatlakozott a többi nagy befektetési bank példájához: remek negyedéves eredményekkel rukkolt elő. A társaság teljesítménye mind bevétel, mind nyereség tekintetében lényegesen felülmúlta a pesszimista elemzők jóslatait. A PalmOne-részvények árfolyama is csaknem harminc százalékkal nőtt, miután a kézi számítógépek gyártásáról ismert cég a negyedévét tekintve jelentősen kisebb veszteségről számolt be mint egy évvel korábban. A Cisco Systems részvényét felminősítették, a terrortámadásoktól aggódó befektetők azonban nem vetették magukat a papírra. A Wal-Mart részvénye halvány emelkedést produkált, az áruházlánc ugyanis beindította zeneletöltő internetes szolgáltatását, jóval alacsonyabb árakat felszámolva, mint a hasonló oldalt fenntartó Apple Computer; ez utóbbi részvényének árfolyama lejtőre is került a hír hallatán.
