A tengerentúlon csendes kereskedési nappal zárult a hét, a mutatók nem találtak egyértelmű irányadást, így végül eltérően fejezték be a napot. A Nasdaq – ha minimális mértékkel is, de – süllyedéssel zárta a múlt hetet, így hatodik hetét is mérséklődéssel abszolválta a technológiai index. Pedig a nap jól indult a piacokon, mivel az USA GDP-je az elemzők borúlátása ellenére is nagyobb növekedést produkált, mint azt az első becslés mutatta. Mindez a félvezetőgyártók részvényeire nemigen hatott, miután a Novellus Systems csalódást keltő prognózissal, az Altera pedig a vártnál kisebb negyedéves bevétellel kedvetlenítette el a befektetőket. A Big Boardon a biotechpapírok vezették az emelkedést, a befektetők lelkesedése kifogyhatatlan, amióta az USA hatóságai áldásukat adták a Genentech rákgyógyszerére. Meglódult Martha Stewart Living Omnimediájának árfolyama is, a New York-i bíróság ugyanis felmentette a tévésztárt a bennfentes kereskedés vádja alól.
