Délelőtt tegnapi záróértéke alatt is járt a BÉT indexe, ám negyed tizenegy tájban már 27 pontos többlettel 10 256 ponton állt. A Matáv 1, az OTP 44 forinttal került feljebb, a Richter 200 forinttal süllyedt, a Mol stagnált.
A tegnap délutáni szintekhez képest közel egy forinttal, 258 közelébe drágult ma délelőtt az euró a bankközi devizapiacon.
Draskovics Tibor pénzügyminiszter jelenlegi ismeretei szerint a költségvetésben jelenleg nincs szükség újabb beavatkozásra, s legkésőbb 2010-ig csatlakozhatunk az eurózónához. A Sulinet-program szigorodik, áprilistól emelkedik a szocpol - derül ki a NAPI Gazdaságnak adott interjúból.
Richter, Antenna Hungária és a maradék Mol-papírok értékesítése napirenden van, de nincs a kormányon olyan nyomás, hogy a piaci feltételektől függetlenül, bármi áron túladjon a részesedésen. Az előkészítő munkálatok mindhárom cég esetében folynak. A kormány rövidesen tárgyalja, és a pénzügyminiszter reményei szerint jóváhagyja az Antenna Hungária Rt. értékesítési koncepcióját. A Molnál a 180 napos moratórium miatt legkorábban a negyedik negyedév tájékán vetődhet fel az újabb lehetőség.
Az EU-szabályozás szerint kiléphetnek a nemzeti betét- és befektetővédelmi alapokból azok a magyar hitelintézetek is, amelyek anyavállalata rendelkezik hasonló uniós biztosítással - írja a Világgazdaság. A hatályos EU-direktíva szerint az egy ügyfélbetétre biztosítás maximuma 20 ezer euró. A hazai pénzintézetek közül eddig a BNP Paribas, a Deutsche Bank, és a Westdeutsche Landesbank jelezte fiókintézménnyé való alakulásának szándékát.
Négy kereskedelmi lánc döntött a reggeli italnak nevezett műtej kilistázásáról; a versenyhivatalnak kartellgyanús a lépés. Az agrártárca a tejimitátumokat kiveszi a kedvezményes áfakörből.
Az előzetes alkuk ellenére sem fogadta el tegnapi ülésén a Fővárosi Közgyűlés Budapest 2004-es költségvetését - írja a Népszabadság.
A hazai nagybankok közül a HVB Bank adta a legjobb ajánlatot az M5-ös autópálya kivásárlásának finanszírozására - értesült a Magyar Hírlap. A pénzintézet Eulibor + 0,12 százalék (csoportszintű finanszírozás esetén +14 százalékpontos) kamattal ad kölcsönt a 21 milliárdba kerülő 40 százalékos AKA-csomag megvásárlásához az államnak. A hitel mögött az MFB összesen 60 milliárd forintra szóló garanciája áll. Az üzletrész-kivásárlásra várhatóan jövő pénteken kerül majd sor.
A 2003-as adatok szerint 7,2 százalékkal kevesebben haltak meg közúti balesetben, mint egy évvel korábban - jelentette a KSH. A halálos kimenetelű balesetek száma több, mint 10 százalékkal csökkent. A teljes közúti baleseti statisztika 1,5 százalékos bővülést mutat, miközben az ittas állapotban okozott balesetek száma lényegében nem változott.
Több mint 10 ezer Cayenne sportterepjárót hívott vissza a Porsche, a rögzítőfék konstrukciós hibája miatt, de visszarendelnek 1800 darab 911-est is - jelentette az AP hírügynökség.
