A TEBÉSZ közleménye szerint - a Brau Rt,-ben törvénysértő módon szerzett befolyás valószínűsíthető gyakorlása, és a Brau Rt. szeptember 29-én tett bejelentések törvényességének vizsgálata tárgyában indult - eljárásában nem ismeri el automatikusan ügyfélnek a TEBÉSZ-t.
A TEBÉSZ ezt kifogásoló levelét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.
dr. Kabai Gyula ügyvezető igazgató
részére
Tisztelt Ügyvezető Igazgató Úr!
Meglepetéssel olvastam a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) 3600/2/2004 iktatószámú levelét, melyben a Brau Union Hungária Rt. (Brau Rt.) irányába a Heineken csoport részéről valószínűsíthetően elkövetett törvénysértő befolyásgyakorlás vizsgálatára irányuló legújabb eljárásában nem tekinti automatikusan ügyfélnek a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségét (TEBÉSZ). Történik ez annak ellenére, hogy a PSZÁF illetékesei tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy a TEBÉSZ, a Brau Rt. 1 db részvényének tulajdonosa. Ezen felügyeleti álláspont nem csak ellentétes saját korábbi döntésükkel és eljárásukkal, de a TEBÉSZ álláspontja szerint törvénysértő is, mivel az sérti "az Államigazgatási eljárás általános szabályairól" szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) 3.§ (4.) és a 41.§ (1) bekezdését.
Mint az a 2003. december 5-ei, 35038/2/2003 iktatószámú, és a 2003. december 17-ei, 25676/50/2003 iktatószámú felügyeleti levelekből egyértelműen kiderül, a PSZÁF a Brau Rt. felvásárlásával kapcsolatos két korábbi eljárásban már egyértelműen elismerte a TEBÉSZ ügyféli minőségét. Ezek az Amstel Rt. törvénysértő módon szerzett befolyásának vizsgálatára és az általa megtett nyilvános vételi ajánlat engedélyezésére irányuló eljárások voltak. Ezen elismerés alapján történt meg - mint azt a felvett jegyzőkönyv is rögzíti -, a TEBÉSZ képviselőjének 2004. január 12-ei iratbetekintése. Az egy más kérdés, hogy az iratbetekintés még mindig nem tudott teljes mértékben megvalósulni, mivel a PSZÁF ezen eljárásában is eljárásjogi hibákat vétett. Így joggal ért meglepetéssel bennünket, hogy a Brau Rt-ben történt befolyással való élés vizsgálatában - egyelőre érthetetlen okból - a felügyelet e vitát újra felmelegítette.
A PSZÁF korábban elismerte a TEBÉSZ-t, mint a felvásárlás célpontjaként nevesíthető céltársaság részvényesét ügyfélnek. Miért vitatja akkor a befolyással való élés vizsgálatában ügyféli minőségét, hiszen e témakörök szorosan összefüggnek és ugyanazon szereplők jogait is érinti? A PSZÁF mostani vizsgálatának a Tpt. szerint most arra kell irányulnia, hogy megállapítsa, a törvénysértő befolyásszerző a Tpt. előírásait figyelmen kívül hagyva, folytatja-e tovább törvénysértését a befolyás tényleges gyakorlásával, vagy sem. A befolyás gyakorlásának vizsgálata tehát egyenes következménye a jogsértő befolyásszerzést megállapító korábbi vizsgálatnak. Aki tehát ott ügyfél volt, azt kérésére ebben az eljárásban is automatikusan ügyfélnek kell tekinteni. Jelen felügyeleti vizsgálat célja ráadásul - mint az a TEBÉSZ-hez címzett 2004. január 9-én kelt felügyeleti levélből kiderült - nem csak ez. Az mellett, hogy meg kell állapítania, vagy kizárni a Heineken csoport részéről történt befolyással való élés tényét, vizsgálja a Brau Rt. december 29-ei, az Amstel Rt-vel kötött szerződéseiről szóló bejelentések tartalmának törvényességét is. Ebből következően viszont egyértelmű, hogy a bejelentést közzétevő társaság részvényese a bejelentés kapcsán folytatott államigazgatási eljárásban ügyfélnek tekintendő, függetlenül attól, hogy a vizsgálat külső, vagy hivatali kezdeményezésre indult. Saját társaságával szemben ugyanis a társasági jogokat szabályozó Gt. is több jogosítványt nevesít a részvényes számára. A felügyeleti vizsgálat eredménye pedig közvetlenül érinti a TEBÉSZ-t, mint Brau Rt. részvényesét, így ezen ügyben vitathatatlanul ügyfélnek kell tekinteni.
Más jogi megközelítés még ennél is kiterjesztőbben értelmezi az ügyféli minőséget. E szerint, már akkor is ügyfélnek kell tekinteni valakit, ha ténylegesen csak akkor érintené egy ügy, ha a felügyelet törvénysértést követne el a vizsgálat, vagy a határozathozatal során. Ez esetben ugyanis a feltételek bekövetkezéséhez kötött és törvényben biztosított előnyeit korlátozná a felügyelet, ha nem állapítja meg a másik féllel szembeni szankciókat. Ügyféli minőségét ennek ellenére, az eljárás teljes szakaszban érvényesítheti.
A fenntiek alapján ismételten kérem Önt, hogy az Amstel/Brau ügy (befolyásszerzés, vételi ajánlat jóváhagyása, befolyással való élés) vizsgálataiban keletkezett iratok teljes körű megtekinthetősége érdekében és így a törvényesség érvényesülése érdekében haladéktalanul intézkedni szíveskedjen.
Az Amstel/Brau ügy kapcsán még szeretném felhívni figyelmét néhány fontos tényre. A PSZÁF már korábban megállapította, hogy a Brau Rt-ben a Heineken csoport befolyásszerzése 2003. szeptember 5-én törvénysértő módon történt. A törvénysértő befolyásszerzővel szemben a Tpt. - nyilvánvalóan elrettentési céllal -, komoly joghátrányokat helyez kilátásba, mely vitathatatlanul automatikusan előnyös a jogkövető részvényesek számára. A törvényalkotó nyilván pont e súlyos fenyegetettséggel kívánta megvédeni a törvénytisztelőket a törvénysértőkkel szemben. Mind a törvényesség, mind pedig a közérdek azt kívánja, hogy a törvény szigora érvényesüljön azon pénzügyi csoporttal szemben, amely a Tpt. előírásait megsérti. E közérdek érvényesítésére pedig a pénzügyi felügyeletet jelölte ki az Országgyűlés. Ebből következően, a kisrészvényesek joggal várják el a PSZÁF-től, hogy ne a törvénysértő, hanem a törvénytisztelők jogait tartsa szem előtt eljárásai során. A felügyelet legyen gyors, határozott, szigorú és törvényes!
Tisztában vagyok vele, hogy a TEBÉSZ, mint a BÉT kibocsátóiban részvényesi minőséget is felmutatni tudó érdekvédelmi szervezet határozott és következetes fellépése gyökeresen új helyzet elé állítja a PSZÁF eddigi, "senki sem szólhat bele mit csinálok" szemléletű vezetőit és munkatársait. Ezen új világot azonban csak és kizárólag saját maguknak köszönhetik. A PSZÁF az Amstel/Brau ügyben olyan súlyos hibákat követett el, amely kikényszerítette érdekvédelmi szervezetünk új hozzáállását. A TEBÉSZ ezentúl kifejezetten céljának tekinti a PSZÁF munkájának fokozott ellenőrizését. A TEBÉSZ bármikor kész és képes pert indítani a felügyelet, mint intézmény, vagy annak bármely vezetője ellen annak érdekében, hogy blokkolja egy-egy törvénysértő határozat érvényesülését, vagy "csak" jogszerű eljárást kényszerítsen ki. Ezzel párhuzamosan természetesen a törvénysértéssel elkövetett károk bírósági érvényesítésére is hangsúlyt fog fektetni a jövőben. Azt, hogy a PSZÁF vezetői igénylik-e a TEBÉSZ csendesebben is folytatható társadalmi ellenőrzését és érdemben figyelembe is veszik észrevételeit, vagy inkább az állandó, nyilvánosság előtt zajló pereskedést választják, kizárólag az Önök döntésén múlik.
Budapest, 2004. február 16.
Tisztelettel:
---------------------------------
Dióslaki Gábor
a TEBÉSZ elnöke
