Ha halványan is, de emelkedni tudtak az öreg kontinens nyugati felében a tőzsdeindexek. A hegymenet élén az autógyártók részvényei álltak, közülük is a kiemelkedett a Peugeot papírja. Pedig a francia cég semmilyen jó hírrel nem tusott szolgálni, forgalma, nyeresége és piaci részesedése egyaránt csökkent, ráadásul semmilyen kedvező folyamatot nem tudott jósolni az idei év első félévét tekintve. Ám az utóbbi hónapokban a befektetők még ennél is sokkal rosszabb számokra számítottak, így hízni tudott a papír árfolyama. Az elektronikai cikkeről ismert Thomsontól azonban jobb teljesítményre számítottak a befektetők, így érthető, hogy a papír meredek lejtőre került a 2003. évi számok hallatán. A Volkswagen kurzusa az új Golf-modellt érintő felfokozott várakozásoknak köszönhetően erősödött. A nyugat-európai mutatók erősödését alátámasztotta Alan Greenspan Fed-elnök is, aki az USA gazdaságának növekedését méltatta és további bővülést prognosztizált. A londoni befektetőket azonban elkeserítette a hír, hogy a svéd Investor 21,2 millió AstraZeneca részvényétől vált meg: a gyógyszeripari részvény árfolyama több mint két százalékkal esett. A Vodafone-tulajdonosok is aggódtak, a cég ugyanis pénteken teszi meg első ajánlatát az AT&T Wireless-re, ráadásul a felvásárlás érdekében el kell adnia a Verizon Wirelessben meglévő részesedését is.
