A Démász Rt. elmúlt évi adózott profitja a 2002-es 4,509 milliárd forintról 4,475 milliárdra apadt. A NAPI Gazdaság elemzői konszenzusa közel ötmilliárdos nyereséget várt. A felelősség megállapításával valószínűleg sikerül visszanyernie a Démásznak a Pro Estate Kft. nevű leányvállalata által birtokolt három gázmotor meghibásodása miatt keletkezett 300 milliós rendkívüli költséget, ami alaposan lerontotta az áramszolgáltató negyedéves számait.
A Pannonplast Rt. bejelentette, hogy - az elnök-vezérigazgató távozása után - Martényi Csabáné, a társaság felügyelő bizottságának elnöke lemondott tisztségéről. Személyi változásról a társaság következő közgyűlése hoz döntést, mely április második felében kerül összehívásra.
Február végéig áll a Mol Rt. szponzorációs ajánlata Baumgartner Zsolt részére – mondta Michel-Marc Delcommune a Mol pénzügyi igazgatója kedden az országgyűlés ifjúsági és sportbizottsága előtt.
Tavaly az első félévi stagnálást követően az év utolsó negyedében az export növekedése végre meghaladta az importét - jelentette a KSH. A külkereskedelmi mérleg ugyanakkor csaknem egész évben romló tendenciát mutatott, hiánya tartósan magas volt.
A BÉT alapítványa hároméves programot indít, melynek részeként a diákok pénzügyi ismeretekkel való felvértezése révén fejlesztenék a magyar pénzkezelési és megtakarítási kultúrát.
Az informatikai tárca Közháló programjának első, három évig tartó ütemében 14 cég nyert, a társaságok 13 részfeladatot valósíthatnak meg - jelentette be Kovács Kálmán, a szaktárca vezetője a program virtuális alapkőletételén. A Közháló program célja, hogy valamennyi magyarországi közintézmény és közösségi helyszín rendelkezzen széles sávú internet-hozzáféréssel.
A legnagyobb magyar online aukciós piactér, a Vatera.hu forgalma tavaly 240 százalékkal nőtt és elérte a 316 millió forintot. Az eladott termékek száma 320 százalékkal emelkedett.
A következő hat évben 80-130 milliárd forint közötti értékben kellene beruházásokat megvalósítani Magyarországon a megújuló forrásból származó villamosenergia arányának növelésére - írta az mti.hu.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) annak kivizsgálására indított versenyfelügyeleti eljárást a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Rt. ellen, hogy nevezett az általa nyújtott GPRS alapú Internet szolgáltatás esetén alkalmazott, 2003. március 15-én bevezetett adatletöltési korlátozással kapcsolatban a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított-e.
Tavaly mintegy 5 500 pályázat érkezett a Nemzeti Energia-takarékossági Programon belül, melynek kerete 3,4 milliárd forint volt - mondta Hatvani György, a gazdasági tárca helyettes államtitkára. A keret már júniusban elfogyott.
Az integrált takarékszövetkezeteknél is meglódult tavaly a lakáshitel-állomány, de a szektor nyeresége szintén szépen gyarapodott, s megközelítette a tízmilliárd forintot.
A hétvégén megrendezésre kerülő Magyar Curling Bajnokság alkalmából tartott sajtótájékoztatón Studniczky Ferenc, a Magyar Curling Szövetség elnöke a várhatóan őszre elkészülő saját magyar pályáról is beszélt.
A dán Carlsberg Breweries, a dán iparosítási alappal közösen megvásárolta a tibeti Lhasa Brewery sörgyár 50 százalékát. A vállalat a tibeti piac 45 százalékát fedi le, igaz az éves forgalma csupán 20,53 millió dollár. Az ország sörpiaca egyébként 730 ezer hektoliter volt 2003-ban, így az egy főre jutó fogyasztás 18,5 literre rúgott. A piac a dán cég szerint várhatóan 8 százalékkal növekszik.
Európa legnagyobb, háztartási elektronikai eszközöket gyártó vállalata, a Philips Electronics a nyereséget elsősorban a költségek csökkentésének, valamint a rendkívül erős karácsonyi szezonnak köszönheti. Ennek ellenére a csoport vezetése nem lehet maradéktalanul elégedett, hiszen elemzők az üzleti eredményt illetően 542 millió eurót vártak, ám a valós teljesítmény végül csak 488 millió euró lett. A teljes éves nettó eredmény viszont jól alakult, ugyanis a 537 milliós prognózishoz képest 695 millió eurót produkáltak.
A világ második legnagyobb olajtársasága, a BP az előrejelzéseknél alacsonyabb negyedik negyedéves profitot ért el, valamint részvény visszavásárlást terveznek - írta Reuters. A társaság nettó profitja 2,667 milliárd dollárt tett ki, szemben az előrejelzések szerint várt 2,9-3,2 milliárd közé belőtt profittal.
Igen jó éven van túl a Renault, derül ki a vállalat egész éves jelentéséből. A jó teljesítmény leginkább az új Megane modellnek köszönhető. A vállalat nettó eredménye 2,48 milliárd euróra hízott, a tavalyi 1,956 milliárd euróról, a forgalma ugyancsak nőtt 3,3 százalékkal, 37,525 milliárd euróra.
Több, mint 2 százalékkal esett a Volkswagen-papírok árfolyama Frankfurtban azt követően, hogy a német autógyártó közölte: húsvétkor három nagy európai üzemét is leállítaná. Megfigyelők szerint az új Golf iránti, várakozásokat alulmúló kereslet lehet a háttérben.
Spanyol kutatók új felhasználási területet találtak a narancshéj számára: szerintük azt adalékanyagként használva a joghurt és hamburger is egészségesebb lesz - írja az euro.hu.
