A ma esedékes kamatdöntések közül egy már megvolt, a Bank of England az általános várakozásnak megfelelően 25 bázisponttal 4 százalékra emelte a brit alapkamatot. A Reuters által megkérdezett elemzők arra számítanak, hogy a tavaly novemberben megnyitott ciklus folytatódik, ez év végére 4,75 százalék is lehet a BoE repokamata.
A német munkaügyi hivatal a korábbiaktól eltérően immár nem számítja a munkanélküliek közé azokat, akiknek bár nincs állásuk, részt vesznek valamiféle képzési programban. E módszertan szerint a munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal 10,2 százalékra mérséklődött. A szezonálisan kiigazítatlan adatok szerint a decemberinél 282 ezerrel többen, 4,6 millióan várták, hogy végre állásuk legyen, a jókora növekedésbe azonban az olyan, megszokott elbocsátások is belejátszottak, mint például az építőipar téli létszámleépítései.
A régi módszer alapján regisztrált közel harmincezres növekedés mindenesetre meglepte az elemzőket, hiszen a Reuters által megkérdezett szakértők átlagosan húszezres csökkenésre számítottak. A munkanélküliség emelkedésére egyébként öt hónapja nem volt példa Németországban. Megfigyelők szerint csak akkor várható számottevő javulás a német munkaerőpiacon, ha a gazdaság már hosszabb ideje és jelentős ütemben bővül. A Commerzbank szakértője úgy nyilatkozott, hogy az év közepéig akkor sem várható a foglalkoztatottság növekedése, ha a gazdaság fellendülése folytatódik.
A Deutsche Bank az elmúlt év negyedik negyedét 436 millió euró profittal zárta, a harmadik negyedévi 576 millió után. Az idei prognózissal továbbra is adós cég konyhájára a nemzetközi befektetési banki tevékenység hozta a legtöbb pénzt, ám az adózás előtti eredmény így is csökkent a harmadik negyedévi 755 millió euróról, 676 millióra. A tavalyi éves nettó profit 1,4, az adózás előtti nyereség pedig 2,8 milliárd euró lett.
A részvényesek nem csak a különösebb izgalmat nem okozó eredményadatnak örülhetnek, hanem annak is, hogy a tavalyi eredmény után fizetendő osztalék 10 eurócenttel meghaladja a 2002-es 1,20 eurót.
Sajtóértesülések szerint a Deutsche Bank az elmúlt hónapban tapogatózó tárgyalásokat folytatott a Citigrouppal, az amerikai cég által teendő esetleges felvásárlási ajánlatról. A Financial Times úgy tudja, hogy a német fél lezárta a megbeszéléseket, politikailag lehetetlennek minősítve az esetleges ügyletet.
Az ARAG kivonulásával hazánkban egyedüliként jelenlévő jogvédelmi biztosító, a D.A.S. Magyarország 2003 december végi 96,6 milliós állományát 200 millió fölé szeretné növelni, míg az 5775 szerződéses partnert 12 ezer fős ügyfélkörré bővítené. Szabó György vezérigazgató elmondta: a jogvédelmi biztosítás presztízse szempontjából fontosnak tartják, hogy megkeresés esetén tárgyaljanak az ARAG ügyfeleinek átvételéről, ám az üzleti tervüket az eddigi versenytárstól érkezők nélkül is teljesíthetőnek tartják.
Az uniós csatlakozás után hosszútávon az értékpapír piacok integrációja is bekövetkezik - mondta Paul Arlman, az Európai Tőzsdeszövetség főtitkára a BÉT mai sajtótájékoztatóján.
A BÉT méreténél fogva (az európai tőzsdék forgalmának kevesebb, mint egy százalékát bonyolítja) mindenképpen ezt az utat kellene járnia. Az egységes európai pénzügyi piac ugyanis szükségszerűen integrációs folyamatokkal jár - vélekedett Arlman, aki kiemelte, hogy az értékpapír piacokon fontos a független felügyeleti és tőzsdei szervezet. Az átláthatóság és a konzultációs folyamatok az Európai Unió most zajló pénzügyi reformjának is fontos elemei. Az európai tőzsdeszövetség idei tanácskozását egyébként az év második felében Budapesten tartja majd.
